"Budapesten közlekedve sok helyen jön szembe olyan plakát, ahol önök, a magyar élsport büszkeségei hirdetik, hogy milyen csodálatos dolog lenne, ha Magyarország (helyesebben: Budapest) olimpiát rendezhetne 2024-ben - kezdi blogbejegyzését Ceglédi Zoltán közíró. - Mielőtt belemennénk a részletekbe, érdemes néhány dolgot leszögeznem - kezdve a legfontosabbal: az önmagában üdvös változás, hogy az álló éven át arcunkba üvöltő, rasszista gyűlölet helyét önök foglalták el az óriásplakátokon. Nem is kérdés számomra, hogy otromba, szélsőjobboldali agressziót, vagy inkább keményen küzdő, fegyelmezett, hazájukra büszke embereket szeretnék-e inkább a polgároknak példaként felmutatni. Az, amit önök nyújtanak a medencében, a sportpályán, a páston, mind-mind igazi nagybetűs Teljesítmény, amiért le a kalappal. Plakátra vele!"

Az azonban, hogy ezt a teljesítményt egy magyar szervezésű-finanszírozású olimpián kell-e bemutatni, teljesen másik kérdés. Értem az összes sportolói szempontot, de bármennyire is egész embert kíván az olimpikon-lét, azt kérem, egy pillanatra jöjjenek ki a medencéből, vegyék le a sisakot, cseréljék a mezt hétköznapi öltözékre, és úgy nézzenek körül.

Ez az ország ugyanis tönkre fog menni, ha elnyeri az olimpiai rendezés jogát. Amikor például a minden más szempontból (hiszen kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző) példakép Nagy Tímea azt mondja, hogy az olimpia mellett kampányolva "mi nem szeretnénk rosszat sem a gyerekeinknek, sem az országunknak, mi csakis a legjobbat szeretnénk", bizonyára őszinte, de sajnos súlyosan téved. Hiszem, hogy nincs önökben ártó szándék, de sajnos itt és most nem lehet ezeket a terveket csakis a lelkes sportoló szemüvegén keresztül nézni. Nézzenek körbe egyszerű állampolgárként, és úgy mondják azt, hogy ez jó lesz, ez rendben lesz, jöjjön az olimpia.

Mondják azt, hogy szülőként nem szorul össze a gyomruk, amikor a már megint kigyulladó metróról jön a hír, azt pörgetve a fejükben, hogy a gyerek ugye nem lehetett rajta. Mondják azt, hogy a 30 fokos melegtől, a pár csepp esőtől lebénuló városban, a dugóban ülve is teljesen biztosak abban, hogy képesek lennénk 7-8 éve múlva tömegeket fogadni az olimpia által megkívánt módon. Mondják azt, hogy hiszik, valóban annyiba fog kerülni az olimpia, mint amit most mondanak (a vizes vébé már az eredeti hazugság négyszeresénél tart) - és látva az ételosztás kilométeres sorát, a gyermekszegénység titkolni próbált, de mégis kikerülő, rettenetes számait, a reménytelen közmunkásokat, mondják, hogy nem lenne jobb helye ennek a pénznek.

Keményen fogok fogalmazni: aki ma az olimpiarendezést reklámozza, az úgy jár el, mintha doppingszereket ajánlgatna az óriásplakátokon. Mindkét esetben súlyos következménye, nagyon nagy ára van egy rövidke csillogásnak. Ahogy a doppingoló sportoló csalások során átvergődve, a világversenyen mutat egy olyan formát, ami soha nem volt az övé, majd utána összezuhan a szervezete, akár egész életére lebetegedve, tönkretéve, úgy jutna el Budapest 2024-ben az olimpiarendezéshez, és maradna torzó évtizedekre utána. Odáig rengeteg csalással, utána borzalmas leromlással.

Önök sem mondhatják azt jó szívvel, hogy a következő hét év minden infrastrukturális fejlesztését, közlekedésszervezési szempontjait, felújításokat, budapesti költéseket rendeljük alá annak, hogy lesz itt pár hét 2024-ben, amikor olimpiát kell rendezni. Nálunk gazdagabb városok is belátták ezt - több helyen is a helyi polgárok akaratát érvényesítve, népszavazással. Akik viszont önöket feltették a plakátra, azok ezt a jogot következetesen megtagadják tőlünk. Ebből pedig önöknek is sejteniük kell, hogy nem, nem akarunk olimpiát. Ne vegyék zokon, de nem túl sportszerű magatartás úgy győzködni minket, úgy plakátról üzenni, hogy közben pontosan tudják: elvették tőlünk a jogot arra, hogy magunk döntsünk. Nem helyénvaló a gólöröm, ha üres a másik térfél, mert az ellenfél csapatát kizárták a stadionból. Sőt, pont önöknek kéne leghangosabban követelni, hogy e misszióhoz a Fidesz előbb gyűjtse be a magyarok érvényes és eredményes jóváhagyását is. Mi mindig büszkék vagyunk, magyarként, együtt örülünk, amikor önök a dobogón integetnek.

Legyenek most önök is magyarok velünk, egy szürke pénteken a buszra várva, az iskolába a gyerekkel vécépapírt küldve, a kórházban a hatfős kórteremben kilencen szorongva, hónap végén a konyhaasztalon aprópénzt tologatva! Legyen magyarok velünk a bajban, és nézzék így az olimpiai terveket!

Hiszem, hogy ha ezt megteszik, akkor lelépnek a plakátokról."