Simicska mellett a bíróság!

Mégsem maradnak Kálmán Olga és HírTV nélkül a PR-Telecom ügyfelei.
 
 

Simicska mellett a bíróság!

Mégsem maradnak Kálmán Olga és HírTV nélkül a PR-Telecom ügyfelei.
 
 
 
 
 

Simicska mellett a bíróság!

Mégsem maradnak Kálmán Olga és HírTV nélkül a PR-Telecom ügyfelei.

Egy szerdai bírósági döntés értelmében a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak azonnal vissza kell helyeznie kínálatába a Simicska Lajos tulajdonában lévő HírTV-t a kínálatába.

Azonnali hatállyal vissza kell helyeznie a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak műsorkínálatába a Hír TV-t abban a 70 ezer háztartásban, amelynek programcsomagjából januártól kivette. Így döntött a Budapest Környéki Törvényszék – tudta meg a 24.hu egy HírTV-nél dolgozó forrástól.

Néhány perce a hírtv.hu is megerősítette az információt. A hírtv.hu-n közölt információ szerint a bíróság indoklásában többek között a Hír TV nézőinek mint fogyasztóknak érdekeire is hivatkozott, akik a PR-Telecom jogellenes magatartása miatt nem férnének hozzá a hírcsatorna műsorához.

Az ügy előzménye, hogy a PR-Telecom úgy döntött, nem továbbítja tovább a hírcsatornát, és felmondta a HírTV-vel kötött szerződést. A hírcsatorna azonban pert indított az ügyben.

A bíróság egyébként annak ellenére döntött így, hogy mint arról korábban beszámoltunk, a közhiedelemmel ellentétben a HírTV nem élvez védettséget, azaz nem tartozik az úgynevezett must-carry, vagyis kötelezően továbbítandó tévécsatornák közé. A HírTV-nél azonban azt mondták, érvényes szerződésük volt a műsortovábbításra a kábelszolgáltatóval, mely egyoldalúan felrúgta a megállapodást.

A PR-Telecom viszont azt közölte decemberben, ők jogszerűen jártak el. A kábelszolgáltató szerint a Hír TV által közzétett információk nem tartalmazzák azon tényt, mely szerint a Hír TV képviselete a kábelszolgáltatóval kötött szerződés újratárgyalására vonatkozó levelére jogszabályi határidőn belül érdemi reakciót nem tett, és a Hír TV, a műsorának elosztását érintő újratárgyalással kapcsolatosan elzárkózó magatartást mutatott.  A PR-Telecom Zrt. vezetősége szerint nem érdemes politikai összefüggéseket keresni a döntés mögött.

Egyébként nemrégiben egy másik kábelszolgáltató, a Tarr Kft. is olyan intézkedést hozott, ami tovább szűkítette a HírTV nézőszámát. A Tarrnál ugyanis egy drágább tévés csomagba helyezték át a hírcsatornát. (Az átalakításoknak az Eurosport is áldozatul esett, ezt teljesen ki is vették a kínálatból.)

Mint arról a 24.hu már korábban beszámolt, február közepétől az ATV helyett a HírTV-n lesz látható Kálmán Olga, az ATV eddigi emblematikus műsorvezetője.  Kálmán Olga helyét az ATV-nél Rónai Egon és Mészáros Antónia veszi át.[/p]
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.