A letelepedési kötvény titka

Még törvény sem volt, de a cégek már megalakultak...
 
 

A letelepedési kötvény titka

Még törvény sem volt, de a cégek már megalakultak...
 
 
 
 
 

A letelepedési kötvény titka

Még törvény sem volt, de a cégek már megalakultak...

Nehéz lesz megmagyaráznia Rogán Antalnak, hogyan fordulhatott elő az, hogy még be sem adta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály-módosító indítványát, máris megalakult erre a tevékenységre az egyik offshore cég a Brit Virgin-szigeteken – írja az mno.hu.

A letelepedésikötvény-program végső haszonélvezői többszörös offshore cégháló mögött rejtőznek. Az interneten elérhető céges adatok alapján azonban bizonyítékok vannak arra, hogy valakik igen jól értesültek lehettek a kötvényprogrammal kapcsolatban.

Hiába kellett a kötvényprogramban részt vevő cégeket direkt erre a célra létrehozni, a vállalkozások már a törvény hatálybalépése előtt, sőt még az ezt szabályozó törvénymódosítás parlamenti végszavazását megelőzően alapították meg a jól értesült tulajdonosok – írja a HVG.hu információi szerint a lap.

Nem tudni, hogy ki súghatott, azonban beszédes, hogy az egyik offshore céget már azelőtt megalapították, hogy Rogán Antal beadta volna a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő törvénymódosító indítványát. A programban érdekelt, és busás hasznot (mintegy 100 milliárd forintot) bezsebelő többi cég létrejötte is felettébb érdekes módon, még a törvény elfogadása előtt megalakult különböző adóparadicsomokban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.