Tele volt a Kossuth tér

Rengetegen tüntettek a Közép-európai Egyetem érdekében.
 
 

Tele volt a Kossuth tér

Rengetegen tüntettek a Közép-európai Egyetem érdekében.
 
 
 
 
 

Tele volt a Kossuth tér

Rengetegen tüntettek a Közép-európai Egyetem érdekében.

Több ezren vonultak a tavaszi napsütésben, hogy a CEU vegzálása ellen tiltakozzanak. A menet a Kossuth térig ment, ahol szónokok mondják el, szerintük mi a baj a kormány felsőoktatást szekírozó tervével.

Ezrek vettek részt a Közép-európai Egyetem melletti szimpátiatüntetésen vasárnap, Budapesten. A gyülekező a Fővám téren volt, ami teljesen megtelt, innen vonultak a résztvevők az ELTE-t érintve a CEU Széchenyi tér környéki campusához. A menet a Kossuth téren zárta a napot. Több beszéd is volt, keretesünkben látható, ki szólalt fel.

A 24.hu tudósítója szerint nagyon sokan jöttek el, a Fővám tér valóban megtelt, erről a Facebookra feltöltött fotók is árulkodnak (a szervezők több mint tízezer emberről írnak). Amúgy nagyon sok a külföldi diák is. Akad néhány uniós és magyar zászló, illetve néhány frissen nyomtatott nagyméretű  transzparens. A 24.hu úgy tudja, hogy a tüntetés elején elkobozták a rendőrök a volt krétakörös, jelenlegi aktivista Gulyás Márton drónját.

Egy teherautó platójáról DJ Bobo Freedom című dala szólt, így indult el a menet a Vámház körúton. Atudósító szerint a tömeg eléggé értelmiségi képet mutatott, és nagyon sűrűn villantak a mobilok egy-egy szelfiért. Néhányan sípoltak, olykor felüvöltöttek, a biciklisek csengettek, de alapvetően jó hangulatú volt a tüntetés, kellemes séta a tavaszi verőfényben, nem látszott az embereken a düh vagy aggodalom.

Jól mutatta a tömeg méretét, hogy amíg az eleje a Károly körúton már a Dob utcánál járt, a vége még épphogy elhagyta a Nemzeti Múzeumot.

Később Békés Gáspár, a Független Diákparlament képviselője mondott beszédet a Nádor utcában, a CEU előtt. Szerinte antidemokratikus a kormány, majd üzent: “nélkülünk a döntések nem érvényesek“. Szerinte az orosz Vlagyimir Putyin és a török Recep Tayyip Erdogan zárat be egyetemeket, nem kéne, hogy Magyarország is ilyen legyen. A kormány szerinte nem a nemzet érdekében jár el, tehát alkalmatlan.

Berg Dániel, az egyetem hallgatója azt mondta, meg kell mutatni, mit jelentenek az európai értékek. Berg kurta beszéde után a tömeg a Vigyázó Ferenc utcán kiment a Széchenyi térre, majd vissza a Nádor utcába. Nem tudni, miért kerültek ekkorát, tudósítónk a kihagyott részen sok rendőrt látott (állítólag csak egy lerobbant autó volt a saras). Este 7 órára megérkezett a tömeg a Kossuth térre.

A tudósító szerint beszélt a tüntetésen résztvevő Kepes Andrással is, aki elmondta, szerinte ez a demonstráció sokkal többről szól, mint a CEU. Ugyanis “minden ország alapvető érdeke a szabad oktatás és gondolkodás“. Szerinte a kormány nem fogja tudni végigvinni az egyetem ellehetetlenítését, valószínűleg ők sem számítottak ilyen nemzetközi és hazai reakcióra.

Daria Dubovka eközben arról beszélt, hogy most zárják be a Szentpétervári Európa Egyetemet, mert nincs benne tornaterem, de valójában az épület kell, és nem illenek a putyini ideológiához. A Kossuth téri beszédek után 8 óra előtt a tüntetés véget ért, mindenki hazament, rendbontás nem volt.

A kormány egy hete nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, ami a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint a külföldi, de magyarországi campusszal rendelkező egyetemek megregulázására született. A javaslat egyértelműen a Soros György alapítványa által támogatott CEU-ra van szabva, amit maga a kormányfő vádolt meg csalással, ami nyilvánvaló ferdítés. A CEU-tól egy amerikai campus létrehozását, valamint egy államközi szerződést várnának el a működéséről. Az egyetem elleni támadás miatt a fél világ fölhorgadt, nem kevés tudós, akadémikus is tiltakozott. Sőt, a tüntetés után Guy Verhofstadt volt belga kormányfő, a liberális EP-frakció vezetője is megemlékezett a demonstrációról.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.