Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lett.
 
 

Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lett.
 
 
 
 
 

Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lett.

Kedden tartották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlését, a jelenlegi elnök, Borkai Zsolt mellett a szervezet korábbi főtitkára, Szabó Bence, valamint Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) technikai igazgatója jelezte, hogy harcba száll az elnöki posztért.

Az első körben 50 százalék plusz 1 szavazat kellett a győzelemhez, Kulcsár 83, Borkai 53, Szabó 27 voksot kapott. Ez még nem volt elég, úgyhogy második kört rendeztek, de immár Szabó Bence nélkül. A közjegyző a 24.hu kérdésére azt erősítette meg, hogy ketten érvénytelenül szavaztak.

Ez már előre vetítette, hogy elnökváltás lesz, Kulcsár Krisztián a második körben 108 szavazot kapott, ő lesz a MOB első embere. Borkai Zsoltra 51-en szavaztak a második körben.

- Éreztem a támogatottságot, az első kör aránya és a végeredmény meglepett. Nem tartok tőle hogy a politikai bedarálna. Főállásban dolgozom Svájcban, de kész vagyok feladni a nemzetközi vívó szövetségi munkámat. Az a forrás ami a sportba állami és vállalati oldalról befolyik eredményesebben használjuk fel. A MOB szakmai szervezet, a szakmai téren egyáltalán nem ürült ki. Először tájékozódni fogok, de a munka lehet hogy már egy óra múlva elkezdődik – mondta a frissen megválasztott elnök.

A MOB új elnöke a sport 24.hu azon kérdésére, hogy ügyvezető elnök lesz vagy társadalmi, azt reagálta:

- Az első években mindenképpen ügyvezető, lévén megítélésem szerint ez a pozíció a mai világban 24 órás szolgálatot, teljes embert kíván. Emlékeim szerint Schmitt Pál elnöki megbízatása elején szintén ügyvezető elnökként látta el a hivatalt, de lényegi kérdés, hogy a MOB alapszabálya lehetővé teszi ezt.

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lett. Gémesi György lett a harmadik a voksoláson (65 szavazattal), Magyar Zoltán pedig visszalépett.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.