Idén nem indul a SEHA Ligában a Veszprém

A bakonyiak a 2014-15-ös szezonban csatlakoztak a mérkőzéssorozathoz, melyet kétszer meg is nyertek, majd idén második voltak.
 
A 2017-18-as szezonban nem indul a SEHA Ligában a Telekom Veszprém, amely inkább csak a Bajnokok Ligájára és a magyar bajnokságra összpontosít majd. A klub közleménye szerint a három sorozat együtt túl nagy terhelést jelentett, nem bírta a csapat a szezononként összesen 70 tétmérkőzést.

„Az elmúlt hetekben, hosszas egyeztetéseket követően a klub vezetősége és az új szakmai stáb arra a döntésre jutott, hogy a 2017/2018-as szezonban nem szeretné ismét kitenni az együttest ennek a rendkívül nagy terhelésnek, ezért a Telekom Veszprém nem indul el a SEHA Ligában” - olvasható az oldalon.

A Veszprém a 2014-15-ös szezonban csatlakozott a SEHA Ligához, melyet kétszer meg is nyert, majd idén második lett. A bajnokságban győzött a csapat, a BL-ben pedig harmadikként zárt a 2016-17-es idényben, emlékeztet az MTI.

A klub az index.hu információja szerint jelzi, hogy továbbra is fenntartja a kapcsolatot a SEHA Ligával és egyáltalán nem zárja ki egy jövőbeli visszatérés esélyét.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.