Szeretlek is, meg nem is – dúdolgathatja magában Orbán Viktor, amikor Horthy Miklós történelmi szerepéről elmélkedik. A kormányzót egyik pillanatban kivételes államférfinak tartja, a másikban olyan kollaboránsnak, aki nem méltó az utókor tiszteletére.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatásának apropóján Orbán ismét késztetést érzett rá, hogy kitérőt tegyen a múltba. Okfejtése szerint minden magyar kormánynak kötelessége, hogy minden állampolgárát származásra való tekintet nélkül megvédje. A II. világháború idején azonban Magyarország nem felelt meg ennek az erkölcsi, politikai követelménynek, és ez bűn. Akkor ugyanis a zsidó közösség védelmezése helyett a nácikkal való kollaborálást választottuk. Ilyesmi soha többé nem fordulhat elő, a magyar kormány a jövőben minden állampolgárát meg fogja védeni – tette világossá izraeli kollégája számára Orbán, aki újfent közölte, hogy kormánya zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.

Ugyanez az Orbán Viktor egy hónappal ezelőtt, a felújított Klebelsberg-kastély átadásakor Horthy Miklóst azon néhány „kivételes államférfiú” közé sorolta, akinek megköszönhetjük, hogy a történelem nem temetett maga alá minket. A vészkorszak konkrét említése nélkül hozzáfűzte: ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország II. világháborús, gyászos szerepvállalása sem.

Ugyanez az Orbán Viktor 2015 decemberében kollaboránsnak minősítette Horthy Miklóst. A szocialista Kunhalmi Ágnes kérdezte arról, mit szól ahhoz, hogy Székesfehérváron szobrot akarnak állítani a tudósként elismert, csak éppen antiszemita Hóman Bálintnak. A miniszterelnök közölte: a megszálló hatalmakkal való kollaborálásnak különböző oka, mélysége és minősége lehet, de a kormány nem támogathatja, hogy szobra legyen olyan politikusnak, aki együttműködött az elnyomókkal. Ezért aztán a kormány támogatásával sem Hóman Bálint, sem Horthy Miklós nem kaphat emlékművet.

A kétharmados többséggel átvert alaptörvény szerint Magyarország 1944 tavaszán, a német megszálláskor elvesztette függetlenségét (állami önrendelkezését), amit csak a rendszerváltáskor, 1990 tavaszán nyert vissza. A Horthy-korszak intézményesített antiszemitizmusáról a Fidesz, amely liberális identitásától megválva a két világháború közötti jobboldali kurzushoz nyúlt vissza, egyszerűen nem hajlandó tudomást venni. Mintha a náci csapatok bevonulása előtt a magyar állam körömszakadtáig védelmezte volna a zsidó származású/vallású magyarok közösség tagjait, nem pedig jogfosztásuk minél szélesebb körű kiterjesztésén mesterkedett volna.

A felelősség elhárításának legékesebb példája a Szabadság téri megszállási emlékmű: a német birodalmi sas lecsap az ártatlan Magyarországot jelképező Gábriel arkangyalra. Hasonló szellemiséget képvisel Schmidt Mária is. A kormány az ő vezetésére bízta a VIII. kerületben milliárdokból felhúzott emlékközpontot, a Sorsok Házát.

Az előző ciklusban a Fidesz nagy erőkkel látott neki, hogy felélessze a Horthy-kultuszt. A kormány e téren érezhetően visszavett a lendületből, és ennek csak örülni lehet. Bár a történelemhamisító megszállási emlékművet (amely ellen civil csoportok máig rendszeresen demonstrálnak a Szabadság téren) a hazai és külföldi tiltakozások dacára megépítették, az ünnepélyes szoboravatás elmaradt. Nem adták át a kétes koncepciójú Sorsok Házát sem, az épület most is üresen áll.

A különféle miniszterelnöki nyilatkozatok így is éppen eléggé borzolják a kedélyeket. Az ellentmondások abból fakadnak, hogy Orbán Viktor próbál összhangot teremteni a történelmi valóság, a fideszes alaptörvény történelemszemlélete, kormányának gyűlöletkampányai és az antiszemitizmus elleni küzdelem között - írja többek között Czene Gábor a Népszava cikkében.