A Fidesz később is bekapcsolódhat...

A kormánypártok nem mentek el az egészségügyet érintő egyeztetésre.
 
 

A Fidesz később is bekapcsolódhat...

A kormánypártok nem mentek el az egészségügyet érintő egyeztetésre.
 
 
 
 
 

A Fidesz később is bekapcsolódhat...

A kormánypártok nem mentek el az egészségügyet érintő egyeztetésre.

- Október végéig kiderülhet, sikerül-e megállapodni az egészségügyet érintő nemzeti minimumban – mondta a Népszavának Kincses Gyula egészségügyi szakértő. Az egykori államtitkár által szervezett szerdai találkozón kilenc párt képviselői – a Fidesz–KDNP távolmaradása mellett – arról állapodtak meg, hogy megpróbálják meghatározni azokat a legalapvetőbb elemeket, amelyekre az akár egymást váltó kormányok is építhetik az ágazati politikájukat.

Kincses az egyeztetésekre a közvélemény-kutatásokban mérhető pártokat hívta meg, a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt, az MSZP, a Moma, a Momentum és a Párbeszéd „reagált pozitívan, míg a Fidesz távol maradt” – írta a lap.

„Például abban egyetértésre juthatnak, milyen rendszerű egészségügyet – társadalombiztosítási vagy állami elven szerveződőt – preferálnak. Deklarálhatják, hogy az ágazat érdekeit nem rendelik alá más közpolitikai célnak. Vagy rögzíthetik, hogy miként képzelik el a magán- és a közfinanszírozás viszonyát, arányát" – ismertette Kincses, hogy milyen minimumfeltételekről állapodhatnak meg a pártok. 

Az egykori államtitkár az MNO híre szerint hozzátette, ez nem egy ellenzéki, hanem szakpolitikai kerekasztal, és a Fidesz–KDNP később is bekapcsolódhat az egyeztetésbe.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.