Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat

A Ferrari német pilótája tovább növelte az előnyét összetettben.
 
 

Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat

A Ferrari német pilótája tovább növelte az előnyét összetettben.
 
 
 
 
 

Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat

A Ferrari német pilótája tovább növelte az előnyét összetettben.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben. A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

A rajtot remekül kapta el a pole pozícióból indult Vettel, így maga mögött tudta tartani csapattársát, Räikkönent. Szintén kiválóan indult a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo, ám márkatársa, Max Verstappen elfékezése után kettejük autója összeért, s a hármas kanyarban az ausztrál a sérült autóval megpördült, de a mögötte érkezők kikerülték. A fiatal holland a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott, míg Ricciardo dühösen és elégedetlenül sétált vissza a boxutcába.

A mezőny a pályára folyt olaj, illetve a törmelékek eltakarítása alatt a biztonsági autó mögött haladt, ami a hatodik kör elején hagyta el a pályát.

A 22. körben Romain Grosjean kényszerült kiállni azt követően, hogy a kerékcseréjénél a Haas szerelői rosszul rögzítették a bal hátsó abroncsot. Az esetet a futam után vizsgálják, a francia versenyző várhatóan szankcióra számíthat.

Az élbolyban eközben a Ferrari két pilótája elszakadt az őket üldöző két Mercedesestől, a harmadik Bottastól és az ötödik Hamiltontól, illetve a közöttük autózó Verstappentől, aki az első kerékcsere alkalmával – amit a többiekhez képest jóval később, a 42. körben tett meg – töltötte le büntetését. A boxkiállásokat az élen haladók közül Bottas kezdte meg a 31. körben. Ezek lezárultával a Mercedesek közelebb zárkóztak a Ferrarikhoz, s mindkét istállóból a hátrébb haladó autó tűnt gyorsabbnak, így Verstappen kiállásakor öt másodpercen belül autózott az élbolyt alkotó négy pilóta. A Ferrarinál ennek a legfőbb oka az volt, hogy Vettel kisebb technikai problémával küszködött a futam során, s a csapat rádión többször is kérte tőle, hogy ne használja a rázóköveket, nehogy komolyabb gond legyen az autójával.

A 45. kör elején Hamiltont Bottas látványosan lassítva elengedte az első kanyarban, így a brit üldözőbe vette a második helyen száguldó Räikkönent. Tíz kör alatt fel is zárkózott a finnre, ám – néhány kisebb hibának is köszönhetően – támadni nem igazán tudta riválisát.

Bottas a hajrában tartotta negyedik helyét Verstappennel szemben, sőt, az utolsó kanyarban Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót a finnek. Így Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamilton előtt a világbajnoki címért folyó harcban. Hatodikként Fernando Alonso ért célba a Magyar Idők tudósítása szerint, aki szombaton ünnepelte 36. születésnapját.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.