Győzelem a románok ellen

Az isztanbuli nyolcaddöntőbe jutottak a magyar kosarasok a kolozsvári bravúros sikerrel.
 
 

Győzelem a románok ellen

Az isztanbuli nyolcaddöntőbe jutottak a magyar kosarasok a kolozsvári bravúros sikerrel.
 
 
 
 
 

Győzelem a románok ellen

Az isztanbuli nyolcaddöntőbe jutottak a magyar kosarasok a kolozsvári bravúros sikerrel.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 80:71-re legyőzte kedden a házigazda Romániát az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának negyedik fordulójában, így továbbjutott az isztambuli nyolcaddöntőbe.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese az első nyolc percben még futott az eredmény után, ám a folytatásban az ismét remeklő Hanga Ádám és Vojvoda Dávid vezetésével már kézben tartotta a meccset. A 9121 néző többsége által bíztatott románok néhányszor felzárkóztak három-négy pontra, de fokozatosan elfáradtak, és az utolsó negyed már a vendégek fölényét hozta, miközben Hanga 25, Vojvoda pedig 26 pontig jutott.

A magyarok második sikerükkel a lokal-hu híre szerint továbbjutottak a C-jelű hatos negyedik helyezettjeként a nyolcaddöntőbe, ahol vasárnap a D csoport győztesével találkoznak Isztambulban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.