A legkevésbé tipikus a minősített trollkodás esete volt, amikor egy hajviseleti alapon azonosítható kommandó fizikailag akadályozta meg szegény árva szocialisták kérdésének benyújtását. Ezt a módszert – ott talán mégsem tart még ez a sokat szenvedett kis ország alapon – nem alkalmazhatták visszatérően. A másik három forgatókönyv, amikor a választási iroda már szabad utat adott az iniciatíváknak: hagyjuk, hadd szorgoskodjon az ellenfél, úgyis mulya, hogy összegyűjtse az aláírásokat (ilyen sokszor volt); az összegyűlt szignók meggyőző számát tudomásul véve kihátrálunk szándékaink, elveink, elhatározásaink mögül (olimpia); felmérve, hogy a gyűjtés végül sikerbe is torkollhat, a fejlemények elébe menve futamodunk meg (vasárnapi boltzár).

Szégyen a futás, de hasznos – Orbán Viktornak és pártjának ez az egyik alapvető tudása. Azokat, akik hajlamosak messzemenő következtetéseket levonni a lépten-nyomon hangoztatott harcias szólamokból, ez meg is lepheti. Holott megáll. Félreértés ne essék, szemernyi gyávaság sincs ezekben a futásokban. Nem győzöm ismételgetni: a politika matematika és stratégia. Amikor felvetődik – nem csak úgy a levegőből: számítások utalnak erre –, hogy az ellenfél felülkerekedhet, akkor tilos bizonytalan kimenetelű csetepatékba bonyolódni.

Első ránézésre úgy tűnhet, a fentebb utolsóként említett verzióhoz nyúl a Fidesz ismét, amikor az ex-LMP-s Vágó Gábor a korrupció témakörét vinné referendumig. A kérdést az illetékes iroda először is népszavaztathatónak ítélte. Így hangzik: egyetért-e ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el? Talán frappánsabb lenne ekként: egyetért-e ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét évig ne évüljön el? – de sebaj, nem vagyunk sem politikusok, sem jogászok, hogy mindent jobban tudjunk.

Viszont mielőtt még az aláírásgyűjtés elkezdődött volna, a kormánypárt máris jelezte – előbb Gulyás Gergely újdonsült frakcióvezető révén, majd máshogyan is –, hogy szintén akkora engesztelhetetlen ellenfele a korrupciónak, hogy csak na. Vagyis: az ötéves elévülési idő a Fidesz szerint is tolerálhatatlanul rövid, ezért kész támogatni az ellenzéki erők indítványait. Azóta napirendre is vették a Jobbik előterjesztését, és ha minden igaz, sürgősséggel tárgyalhat róla az Országgyűlés.

Mondom: a boltzáras afférra emlékeztet a sztori, ugyanakkor mégis felvetődnek itt további rafinériák. Ilyesféle sejtéseim több okból is vannak. Egyrészt korántsem vagyok biztos benne, hogy ezzel az elévüléses felütéssel százezerszámra sikerülhet aláírásokat besöpörni Magyarországon. Mást ne mondjak, az ellenzék évek óta lőrincezik vérrel-verítékkel – Vona Gáborral és a Jobbikkal az élen –, mégsem bírja fő témává tenni a világ legtehetségesebb gázszerelőjének mesebeli emelkedését.

A lényeg ott bujkálhat inkább, hogy Orbán Viktor és csapata okvetlenül el óhajtja kerülni, hogy az általuk az utolsó porcikájáig kifundált-megtervezett kampányba mások is beleszóljanak tartalmilag. Ez praktikusan nyilván nem lehetséges maradéktalanul, ám nem is a semmi a cél – demokrácia van, vagy mi a szösz! –, hanem a minimum. Viszont ha tele van az ország a kitelepülő aktivisták asztalaival – különös tekintettel a fővárosra, amin sok múlhat 2018 tavaszán –, az jóval több a minimumnál.

Az aláírás-vadászat ezzel együtt már zajlik, a műfaj olyan ifjú szupersztárjainak közreműködésével, mint a momentumos srácok, akik azt is közölték, forszírozni fogják a legfőbb ügyész visszahívhatóságát is. S szólottak: ők mindentől függetlenül gyűjteni fognak. Nem véletlen ez sem. Hogy végül mennyit kaparhatnak össze, vagy hogy lesz-e népszavazás – nem lesz! –, az számít a legkevésbé. A jelenlét a minden - fejeződik be Gazda Albert (MNO) cikke.