Csak Rogán nem nyomott gombot

Mindegyik jelenlévő fideszes megszavazta a korrupcióellenes törvénymódosítást.
 
 

Csak Rogán nem nyomott gombot

Mindegyik jelenlévő fideszes megszavazta a korrupcióellenes törvénymódosítást.
 
 
 
 
 

Csak Rogán nem nyomott gombot

Mindegyik jelenlévő fideszes megszavazta a korrupcióellenes törvénymódosítást.

Bár jelen volt a parlamenti ülésen, Rogán Antalnak kedden nem sikerült megszavaznia azt a Btk.-módosítást, amellyel Magyarországon tizenkét évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje – derül ki a jobbikos Volner János frakcióvezető és alelnök erről szóló Facebook-posztjából.

A törvénymódosítás ihletője az a népszavazási kezdeményezés volt, amelyet a volt LMP-s képviselő, Vágó Gábor indított el, a Fidesz pedig előremenekülve villámgyorsan felkarolta az elképzelést, de szerette volna, ha népszavazás helyett jogszabályi formába öntik.

Ellenzéki gyanú szerint ennek az az oka, hogy egy törvényt egy nap alatt meg lehet változtatni, egy népszavazási döntés viszont három évig kötelező erővel bír. Az ügyben a Fidesz mellé álló Jobbik mindenesetre benyújtotta az erről szóló törvénymódosító javaslatot, amelyet az Országgyűlés a képviselők teljes kormánypárti támogatás mellett 170 igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadtak el.

A szerény kivételnek a luxushelikopterrel tett családi útjáról, a bordeaux-i homárlevesről és a polgármesteri mandátuma alatt áron alul eladott V. kerületi ingatlanokről hírhedt, jogerősen bűnözőként aposztrofálható Rogán Antal Miniszterelnökséget vezető miniszter bizonyult, aki, bár jelen volt az ülésen, az MNO információja szerint nem sikerült megnyomnia a gombot.

Rajta kívül az Országgyűlés honlapjának tanúsága szerint a jelenlévő fideszesek közül mindenki igennel szavazott, Balog Zoltán, Budai Gyula, Csizi Péter, Fazekas Sándor, Hirt Ferenc, Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Tapolczai Gergely és Vargha Tamás igazoltan távol maradt az üléstől.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.