Ki és mi állhat az elutasítás hátterében?

Saját elveit felrúgva nem engedte tudósítani a Magyar Nemzet munkatársát a veszprémi vezetés.
 
 

Ki és mi állhat az elutasítás hátterében?

Saját elveit felrúgva nem engedte tudósítani a Magyar Nemzet munkatársát a veszprémi vezetés.
 
 
 
 
 

Ki és mi állhat az elutasítás hátterében?

Saját elveit felrúgva nem engedte tudósítani a Magyar Nemzet munkatársát a veszprémi vezetés.
"Szerettünk volna olvasóinknak Veszprémből helyszíni tudósításban beszámolni a szombati Veszprém–Flensburg rangadóról, de az új szezon első hazai BL-meccse előtt a klub éppúgy elutasította akkreditációs kérelmünket, mint a legutóbbi szezon utolsó BL-mérkőzése előtt.

A Magyar Nemzetnek küldött indoklásban szó szerint ez áll:

- Elsősorban azoknak a jelentkezését kell befogadnunk, akik minden (bajnoki, BL, illetve tavaly a SEHA) mérkőzésen jelen voltak. A túljelentkezés, a helyhiány, illetve az EHF statisztikai rendszerének bővülése miatt nem tudunk további helyeket biztosítani.

Már önmagában ez sem állja meg a helyét, hiszen minden mérkőzésen csak a Nemzeti Sport, illetve egy-két szakportál és veszprémi médium volt jelen. Még furcsább a helyzet a klub augusztus 16-án küldött körlevele alapján, amelyben az új idény akkreditációs tudnivalóiról szó szerint ezt írják:

- Kiemelt mérkőzések esetén a helyhiány miatt médiumonként csak max. 1 újságírót és 1 fotós kollégát tudunk fogadni (ülőhelynél ilyenkor elsőbbséget élveznek a sportrovattal rendelkező országos napilapok és a helyi médiumok).

A találkozón egyébként a Veszprém kiélezett végjáték után egy góllal, 28:27-re győzte le a német csapatot, amelynek előző edzője a ma már a magyar együttest irányító Ljubomir Vranjes volt. Lékai Máté 9, Nagy László 8 gólt szerzett a meccsen."

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.