Hamiltoné lett a pole pozíció a Malajziai Nagydíjon

A Mercedes világbajnoki pontversenyben vezető brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését.
 
 

Hamiltoné lett a pole pozíció a Malajziai Nagydíjon

A Mercedes világbajnoki pontversenyben vezető brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését.
 
 
 
 
 

Hamiltoné lett a pole pozíció a Malajziai Nagydíjon

A Mercedes világbajnoki pontversenyben vezető brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését.

A 32 éves, háromszoros vb-győztes Lewis Hamiltonnak ez pályafutása 70., és az idei kilencedik pole pozíciója. Legnagyobb vetélytársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője motorhiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni, így a mezőny végéről startol majd a futamon.

Hamilton mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája zárt a második, a 20. születésnapját ünneplő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője pedig a harmadik helyen az időmérőn.

A McLaren belga pilótája, Stoffel Vandoorne pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy szombaton hetedik lett. Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas ötödikként zárt, míg a Toro Rossónál az orosz Danyiil Kvjat helyett Malajziában és Japánban versenyző francia Pierre Gasly 15. lett.

Az 56 körös Malajziai Nagydíj vasárnap 9 órakor kezdődik. 

A teljes rajtsorrend a Népszava híre szerint. 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes), Kimi Räikkönen (finn, Ferrari).

2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull).

3. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes), Esteban Ocon (francia, Force India).

4. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren), Nico Hülkenberg (német, Renault).

5. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India), Fernando Alonso (spanyol, McLaren).

6. sor: Felipe Massa (brazil, Williams), Jolyon Palmer (brit, Renault).

7. sor: Lance Stroll (kanadai, Williams), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso).

8. sor: Pierre Gasly (francia, Toro Rosso), Romain Grosjean (francia, Haas).

9. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas), Pascal Wehrlein (német, Sauber).

10. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber), Sebastian Vettel (német, Ferrari).

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.