Másodszor nyert F1-et Verstappen

A 20. születésnapját szombaton betöltő Verstappennek ez az idei első, és pályafutása második futamgyőzelme.
 
 

Másodszor nyert F1-et Verstappen

A 20. születésnapját szombaton betöltő Verstappennek ez az idei első, és pályafutása második futamgyőzelme.
 
 
 
 
 

Másodszor nyert F1-et Verstappen

A 20. születésnapját szombaton betöltő Verstappennek ez az idei első, és pályafutása második futamgyőzelme.

A rajt előtt kiderült, hogy a második kockát elfoglaló Kimi Räikkönen a Ferrari műszaki hibája miatt nem tud elrajtolni a mezőnnyel.

Hamilton tökéletesen startolt, megtartotta a vezető pozíciót, miközben a két Red Bull-pilóta, Verstappen és Ricciardo egymással, valamint az ötödik helyről kiválóan rajtoló Valtteri Bottasszal (Mercedes) küzdött a második helyért.

Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három helyen száguldók sorrendje, de Verstappen a negyedik körben megelőzte Hamiltont, és átvette a vezetést. A kilencedik körben Ricciardo egy remek manőverrel elvette a harmadik helyet Bottastól, miközben az utolsó helyről startolt Vettel már 10. volt.

A Ferrari német versenyzője a folytatásban is egyre előrébb lépett, a 23. körben pedig már ötödik volt, és csak 3,1 másodperccel volt lemaradva Bottastól. A 27. körben Hamilton a boxba hajtott új gumikért, egy körrel később Verstappen is megkapta a friss abroncsokat, néhány pillanat múlva pedig Vettel autóján is kerekeket cseréltek.

A 29. körben Bottas is letudta a kerékcseréjét, de Vettel mögé tért vissza a pályára. Ricciardo az ideiglenesen birtokolt vezető pozícióból a 30. körben állt ki a boxba, és harmadiknak tért vissza, így a kerékcserék után az első három helyen maradt a Verstappen, Hamilton, Ricciardo sorrend, míg a negyedik pozícióban Vettel száguldott.

A hajrában az MTI híre szerint már nem volt változás az élmezőnyben, a levezető körön viszont ritkán látható eset történt: a kanadai Lance Stroll (Williams) és Vettel úgy összeütközött, hogy Vettel Ferrarijának bal hátsó kereke és felfüggesztése eltört, így nem tudta bevinni a boxba a versenyautóját. A német pilótát honfitársa, Pascal Wehrlein (Sauber) "fuvarozta" be a boxba úgy, ahogyan azt ilyen helyzetekben legutóbb az 1990-es években láthatták a szurkolók a Forma-1-ben.

Végeredmény, Malajziai Nagydíj (56 kör, 310,408 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull), 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 6. Sergio Perez (mexikói, Force India).

A vb egy hét múlva, Japánban folytatódik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.