Jognak és kötelességnek együtt kell járnia!

DK: Tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor adóforintokból vásárol külhoni szavazatokat.
 
 

Jognak és kötelességnek együtt kell járnia!

DK: Tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor adóforintokból vásárol külhoni szavazatokat.
 
 
 
 
 

Jognak és kötelességnek együtt kell járnia!

DK: Tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor adóforintokból vásárol külhoni szavazatokat.

A Demokratikus Koalíció azt szeretné, hogy ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon. A párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: jognak és kötelességnek együtt kell járnia, ezért csak az voksolhasson, aki viseli annak következményeit.

Vadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban készült el az erdélyi Szászfenesen egy református templom, amelynek építését a magyar kormány anyagilag is támogatta. A templomavatón mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök „alig burkoltan kijelentette”, a község azért kapott pénzt az építkezésre, mert 2014-ben „az erdélyi magyarok a Fideszre szavaztak”, és akkor várhatnak további pénzeket, ha jövőre is a mostani kormányt támogatják – fogalmazott a független képviselő.

A Demokratikus Koalíció helyesnek tartja, ha a mindenkori magyar kormány hozzájárul a határon túli magyar közösségek oktatási, kulturális kiadásaihoz és a határon túli magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez.

- Ugyanakkor tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor a magyarországi adófizetők pénzén vásároljon magának szavazatokat a szomszédos országokban – jelentette ki Vadai Ágnes az MNO híre szerint.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is azzal a záradékkal írta alá szeptemberben nyolc ellenzéki párt közös megállapodását a választási törvényjavaslatról, hogy továbbra sem ért egyet azzal, hogy azok, akik nem itt élnek életvitelszerűen (vagy nem itt éltek az elmúlt években), szavazhassanak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.