"Egyszerűen csak félnek"

Ismét megijedt a népszavazástól a kormány.
 
 

"Egyszerűen csak félnek"

Ismét megijedt a népszavazástól a kormány.
 
 
 
 
 

"Egyszerűen csak félnek"

Ismét megijedt a népszavazástól a kormány.

Nemzeti konszenzus van a kérdésben, ezért nem kell népszavazást tartani róla – ezzel érvel a Fidesz, hogy miért módosítanának a szabályokon a vagyonnyilatkozatoknál. A héten döntött úgy a Kúria, hogy aláírásgyűjtés indulhasson egy kérdésben, amely alapján a politikusok által leadott dokumentumokat összevetnék a hatósági adatbázisokkal. Korábban számos hasonló ellenzéki kezdeményezést még elgáncsoltak a kormánypártok.

Hiába gyűjtötték össze a szükséges számú aláírást, mégsem lett népszavazás a budapesti olimpiáról. Azóta is vontak már vissza intézkedéseket, csak hogy ne indulhasson referendum a kormánypártok számára kedvezőtlen témában. Úgy tűnik, a vagyonnyilatkozatok ellenőrzésének ügyében is ehhez a módszerhez folyamodnak. A Fidesz frakcióvezetője már jelezte: támogatnának egy olyan javaslatot, amely alapján össze kellene vetni a hatósági adatokat, a politikusok által beadott dokumentumokkal. Erre vonatkozott a népszavazási kezdeményezés is.

A kormánypártok arra hivatkoznak, hogy társadalmi konszenzus van a kérdésben, de a megoldáshoz nem kell referendum.

- A Fidesz még egyszer sem ijedt meg semmilyen népszavazási kezdeményezéstől. A Fidesz következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy az emberek pártján áll. Minden olyan kérdésben, amelyben láthatóan egy olyan konszenzus alakul ki, amely a társadalom többségének az álláspontját képviseli, abban természetesen mi ennek az álláspontnak az elfogadását képviseljük. Ez nem valamiféle megfutamodás – mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője.

A Jobbik arra emlékezetet: amíg nem kapott zöld utat a népszavazási kezdeményezés, minden hasonló ellenzéki javaslatot lesöpörtek az asztalról.

- A Fidesz nem azért akarja támogatni most a vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatását, mert ő ezen változtatni szeretne, hanem egyszerűen csak fél a népszavazási kezdeményezéstől. Hiszen a népszavazás, az nem egy közvélemény-kutatás, egy népszavazás, az nem egy nemzeti konzultáció, ahol meg lehet hamisítani az adatokat. Egy népszavazásnál konkrétan elmondanák arról a kérdésről is a véleményüket az emberek és arról is, hogy mennyire értenek egyet a Fidesz politikájával – mutatott rá Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője.

Az LMP-nek is több javaslata volt a politikusok ellenőrizhetőségével kapcsolatban, most még nem döntöttek, hogy beadnak-e újabb módosítást.

- A fideszes képviselők ezt eddig is megszavazhatták volna, soha nem éltek a lehetőséggel, pontosan ezért nem is valósult meg ennek a törvénynek a lefolytatása. A konkrét népszavazással kapcsolatban pedig az LMP-nek a megfelelő testületei fognak döntést hozni – mondta Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője.

A Hír TV által megkérdezett politikai elemző szerint a Fidesznek nem jönne jól egy népszavazás a választás előtt.

- Népszavazásokkal kapcsolatban a kormányzati politika leginkább kockázatminimalizálási politikát folytat. Racionális a Fidesz részéről, hogy a választási kampányban nem emeli meg lényegében a tétet, nem mobilizálja az ellenzéki szavazókat, nem hagy olyan témát az ellenzék számára, ami tartósan befolyásolja vagy meghatározza, vagy jelen van a politikai és média napirenden. És különösen nem olyan témát, ami adott esetben még győzelemre is vihető az ellenzék részéről – fejtette ki Böcskei Balázs.

A második és harmadik Orbán-kormány alatt csak egyszer írtak ki országos népszavazást. Ez a kormány által kezdeményezett és végül eredménytelenül zárult kvótanépszavazás volt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.