Végrehajtást kértek a Fideszre!

A párt nem hajlandó bocsánatot kérni amiatt, hogy hazudott a Helsinki Bizottságról.
 
 

Végrehajtást kértek a Fideszre!

A párt nem hajlandó bocsánatot kérni amiatt, hogy hazudott a Helsinki Bizottságról.
 
 
 
 
 

Végrehajtást kértek a Fideszre!

A párt nem hajlandó bocsánatot kérni amiatt, hogy hazudott a Helsinki Bizottságról.

A Helsinki Bizottság jogvédő civil szervezet közleményben jelentette be, hogy bírósági végrehajtást kezdeményezett a Fidesznél, mert bár a kormánypárt már kifizette az 1 milliós kártérítést azokért a hamis állításokért, amikkel megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, de még mindig nem kért bocsánatot, pedig erre jogerős ítélet kötelezi több mint egy éve.

Halász János Fidesz-frakciószóvivő nemrég azt mondta, a „bíróság ítéletét pedig végre kell hajtani”, ehhez képest a kormánypárt nem hajtotta végre egy 2016. júniusi jogerős ítélet minden részletét, pedig azt felülvizsgálati eljárásban idén nyáron a Kúria is megerősítette.

Az ítélet szerint a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség azzal sértette meg a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, hogy 2015. május 22-én közleményben azt írta, a civil szervezet:

- meghamisította a fekete-fehér adatokat,

- a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti,

- meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat.

Egyik állítás sem volt igaz, a tárgyaláson a Fidesz egyiket sem tudta bizonyítani. A Helsinki Bizottság a 444.hu információja szerint felidézte, hogy a bíróság 1 millió forintra büntette a Fideszt, és eltiltotta azt a jövőbeli jogsértésektől, a Helsinki Bizottság jó hírnevének ismételt megsértésétől. A Fidesznek a jogerőre emelkedés utáni 8 napon belül nyilvános bocsánatkérést kellett volna közzétennie az MTI-OS útján, amiben kifejezi sajnálkozását a jogsértő állítások miatt. Ezt máig nem tette meg.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.