Ha most valaki nem hódol be...

"28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam."
 
 

Ha most valaki nem hódol be...

"28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam."
 
 
 
 
 

Ha most valaki nem hódol be...

"28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam."

- A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit - többek között ezt is lenyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gémesi György gödöllői polgármester, akinek azért relevánsak a tapasztalatai, mert azon ritka városvezetők közé tartozik, akik már a legelső, 1990-es önkormányzati választáson is nyertek és azóta 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották őket.

Gémesi a 444.hu információi szerint 1989 és 2006 között az MDF-ben politizált, volt a párt elnöke is, majd idén tavasszal Új Kezdet néven pártot alapított, ami az LMP-vel szövetségben tervez indulni a 2018-as választásokon. Íme pár erősebb idézet az interjúból, ami teljes egészében itt olvasható.

- Ma már olyan szinten mosta át az emberek agyát az állandó sorosozás és migránsozás, hogy az már károsan hat. Pedig sokkal nagyobb problémákat is lát az ember, ha kimegy az utcára. (...)

- A kormány azonban az állandó migránsozással eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, mint az egészségügy, a közoktatás, a fiatalok elvándorlása. A legutolsó téma előbb-utóbb működésképtelenné teszi az országot.

- Lassan 28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam. A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit. Ha meg netán egy polgármester politikai funkciót vállal, akkor ellehetetlenítik.

- Én azzal lennék elégedett, ha a Fidesznek nem lenne meg az 50 százaléka. Ne dönthessen el mindent egyedül, ne legyen korlátlan hatalma. Legyen koalíciós kényszer, akár jobbra, akár balra, vagy kisebbségi kormányzás. Ezt nem fogják szeretni, és szerintem ez reális cél. Amikor elvesztették a kétharmadot, rögtön visszafogták magukat.

- A Momentum is be fogja látni, hogy egyedül nem megy. Erre kezdenek rájönni.

- A jelölő szervezet az LMP lesz, ezt tudomásul vettük, mert mi vagyunk a fiatalabb párt. Nem kockáztatjuk meg, hogy esetleg 9,9 százalékkal mindent elbukjunk (ha két párt közös listát állít, akkor a parlamentbe jutási küszöb öt helyett tíz százalék).

- December 2-a után lesz nyilvános, hogy hány Új Kezdet-beli politikus indul majd LMP-s színekben.

- Számomra szimpatikusak Vona Gábor megnyilvánulásai, a centrumhoz való közeledése, de azért ne felejtsük el, hogy ott vannak a Jobbikon belül azok, akik korábban egészen kemény, akár antiszemita, akár rasszista, kirekesztő magatartást tanúsítottak. Számomra a kirekesztés, az antiszemitizmus, a rasszizmus elfogadhatatlan.

- Vidékre nem tud eljutni az információ. Hogyan tudna? A vidéki lapok, regionális televíziók, rádiók kormányközeli kézben vannak. A közösségi médiát inkább a fiatalok használják, az még egy megmaradt csatorna a kommunikációra. De a vidéki többség a köztelevíziót nézi, a Kossuth rádiót hallgatja, ahonnan dől az agymosás. A Hír TV-t, az ATV-t nem lehet fogni. Nem véletlenül koncentrál a Fidesz a nyugdíjasokra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.