Zsinorban a harmadik BL-kudarc

Bombameglepetés, 3 gólos Veszprém-vereség a csoportutolsótól.
 
 

Zsinorban a harmadik BL-kudarc

Bombameglepetés, 3 gólos Veszprém-vereség a csoportutolsótól.
 
 
 
 
 

Zsinorban a harmadik BL-kudarc

Bombameglepetés, 3 gólos Veszprém-vereség a csoportutolsótól.

November 4-én hazai pályán még hatgólos győzelmet aratott a Veszprém a mostani házigazda ellen, így talán sokan könnyebb mérkőzésre számítottak. Az Aalborg azonban keményen küzdve néhány perc után egyértelművé tette, nem lehet félvállról venni – az aktív támadójáték mellett Sören Pedersen kapus remekül védett.

Hiába vezetett ugyanis a magyar csapat a találkozó elején, a dánok lendületbe jöttek, és szinte végig vezettek – Nagy Lászlóék 8:9-nél voltak a meccsen utoljára előnyben. Az első 30 perc elteltével már a dánok vonulhattak egygólos előnnyel szünetre – a rendszerint plusz egy mezőnyjátékossal támadó hazaiak 14 gólt szereztek.

A fordulás után Ljubomir Vranjes csapata mindent megtett a fordítás érdekében, ám csak egalizálnia sikerült, a félelem nélkül, lendületesen játszó Aalborg ezt követően visszavette a vezetést. A hajrában még egy utolsó szalmaszálba kapaszkodhatott volna a magyar csapat, de emberelőnyben és hátrányban is mindig érkezett válasz a hazaiaktól, így a Veszprém a PSG elleni két vereség után elszenvedte a harmadikat is.

Az Aalborg a győzelemért járó két ponttal is a csoport utolsó helyén maradt.

Ljubomir Vranjes edző értékelése az NSO tudóssítása szerint: – Nagyon jól támadott ellenfelünk hét a hat ellen az egész mérkőzésen. Az első félidőben alig volt védése kapusainknak, ami jelentősen megnehezítette a helyzetünket. Támadásban elmaradtak a lerohanásaink, ami megint csak nagyon hiányzott. Tudtuk, mit játszik ellenfelünk, mégis minden bejött neki. Csalódott voltam az első játékrész után, ezt el is mondtam az öltözőben. A második félidőben megtettünk mindent, hogy fordítsunk, de ez nem egyszerű. Az Aalborg hét kipattanót szedett össze, és az ezzel járó helyzeteit belőtte. Rá kell jönnünk, mit csinálhatunk jobban. Azt el tudom fogadni, ha valakinek rossz napja van, de attól még hatvan percig nagy szívvel kell küzdenie. Az első játékrészben hiányzott a szívünk a pályáról, ezt pedig nem tudom elfogadni.

Jegyzőkönyv. Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 9. forduló, B-csoport: Aalborg Handbold (dán) – Telekom Veszprém 29:26 (14:13). Aalborg, 4500 néző. V.: Gubica, Milosevic (horvátok). Aalborg: S. Pedersen – J. Pedersen, M. Larsen 5, Hald Jensen 5, Antonsen 1, Holst Jensen 6, Juul-Lassen 3. Csere: Jotic 3, Saugstrup 2, Hesselund 1, Smarason 3. Edző: Aron Kristjánsson. Veszprém: Alilovic – Marguc 5 (1), Tönnesen 1, Lékai 6, A. Nilsson 2, Ilics 5 (2), Manaszkov 1. Csere: Mikler (kapus), Schuch, Nagy L. 3, Blagotinsek 3, Terzic, Győri, Dzsamali. Edző: Ljubomir Vranjes.

Az eredmény alakulása. 11. p.: 5:3. 17. p.: 6:7. 24. p.: 11:9. 29. p.: 14:11. 37. p.: 16:16. 45. p.: 22:21. 56. p.: 25:24. 59. p.: 27:26.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.