Hadházy áll a per elé

Az LMP társelnöke szerint a kormány hamisít, azt sem lehet pontosan tudni, hány ív érkezett.
 
 

Hadházy áll a per elé

Az LMP társelnöke szerint a kormány hamisít, azt sem lehet pontosan tudni, hány ív érkezett.
 
 
 
 
 

Hadházy áll a per elé

Az LMP társelnöke szerint a kormány hamisít, azt sem lehet pontosan tudni, hány ív érkezett.

- Nyugodtan perelheti a kormány a nemzeti konzultáció miatt – ezt válaszolta Hadházy Ákos a Fidesz közleményére. A kormánypárt azt írta: az ellenzéki vezető hazugságokat állított az ívek megtekintése után. Az LMP társelnöke szerint sokkal inkább a kormány hamisít, hiszen még azt sem lehet pontosan tudni, hány ív érkezett.

- Egyik helyszínen sem láthattunk arról nyilvántartást, hogy hány doboz érkezett be, hány doboz ment ki, ez egészen elképesztő. Ha kicsit is komolyan vennék ezt a nemzeti konzultációt, és ezzel bárkit meg akarnának győzni, különösen hogyha az Európai Unióban bárkit meg akarnának győzni a magyar emberek akaratáról, akkor legalább az elvárható lenne, hogy a különböző telephelyeken egy kockás papírra felírják, hogy az adott napon mennyi ilyen csomag érkezett – jelentette ki a HírTV információja szerint a politikus.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.