Hat ellenzéki párt támogatása!

Solymáron teljes az összefogás a független jelölt mögött.
 
 

Hat ellenzéki párt támogatása!

Solymáron teljes az összefogás a független jelölt mögött.
 
 
 
 
 

Hat ellenzéki párt támogatása!

Solymáron teljes az összefogás a független jelölt mögött.

Valóban modell lehet Solymár, hiszen már hat ellenzéki párt támogatja a településen önkormányzati időközi választáson induló független jelöltet. Kárpáti Zsuzsanna mögé ugyanis ma este beállt a Momentum is. Szemző Áron a párt országgyűlési képviselő-jelöltje a Facebookján bejelentette: „a december 10-én tartandó időközi önkormányzati választáson teljes mellszélességgel beállok Kárpáti Zsuzsanna független jelölt mögé. Beszélgetéseink során Zsuzsát kiváló jelöltnek ismertem meg, így nem is kérdés, hogy a Momentum egységesen támogatja indulását. Aktivistáink a héten segítettek plakátjai kiragasztásában is” – írta.

Kárpátit korábban már – ahogy a Népszava is megírta – az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt-Párbeszéd sőt még az LMP is támogatásáról biztosította. A Jobbik pedig nem indít jelöltet a körzetben.

Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja, helyi képviselő örül, hogy végül a Momentum is beállt a közös jelölt mögé, ezzel szerinte tovább erősödhet a változást akaró solymáriak reménybe vetett hite.

- Azt persze minden résztvevő pártnak magának kell eldönteni, mit von le tanulságul az elmúlt hetek solymári eseményeiből - én nem szeretném senkinek megmondani, hogyan gondolkodjon, azonban az álláspontom változatlan: szerintem akkor van a legnagyobb esélyünk változást elérni jövőre, ha minél szélesebb körben tudunk mindenki számára elfogadható, esélyes, közös kihívót állítani a fideszes jelöltekkel szemben – hangsúlyozta az MSZP-s politikus.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.