155 millió csak a teakonyhára!

Megjelent egy összesítő, amiből kiderül, Felcsúton mire költötték a 5,39 milliárdos támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt.
 
 

155 millió csak a teakonyhára!

Megjelent egy összesítő, amiből kiderül, Felcsúton mire költötték a 5,39 milliárdos támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt.
 
 
 
 
 

155 millió csak a teakonyhára!

Megjelent egy összesítő, amiből kiderül, Felcsúton mire költötték a 5,39 milliárdos támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt.

A Puskás Akadémia az a magyar focicsapat, amelyik messze a legtöbb pénzt kapja a tao-támogatási keretből az országban, eddig azonban nem igazán akarták nyilvánosságra hozni sem azt, hogy ezt a pénzt kitől kapják, sem azt, hogy mire költik. Erre pedig már bíróság is kötelezte őket, néhány hete egy felcsúti közmeghallgatáson erről is kérdezte Mészáros Lőrincet, aki azt mondta, ha a bíróság így döntött, hát akkor majd nyilvánosságra is hoznak, mindent, amit csak kell.

Most az akadémia honlapján meg is jelent egy összesítő, amiből kiderül, mire költötték a 5,39 milliárdos támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt.

Az Index gyűjtése szerint lett a pénzből például

- testösszetétel analizáló készülékek 4 millióért,

- kondicionáló eszközök 121 millióból,

- polar órákra 2,3 millióból,

- egy busz 73 millából,

- beépített konyhatechnológia 50 millióból,

- beépített bútorok 147 millióból,

- és 155 milliót költöttek egy teakonyhára beépített gépészettel.

Igen, az utolsó pont sem elírás, a 444.hu információi szerint tényleg az szerepel a dokumentumban, hogy egy átlagos budapesti lakás árának 7-8 szorosából Felcsúton csak egy teakonyha jön ki.

Ezeken kívül persze vannak milliárdos tételek is, 1,3 milliárdból sportcsarnokot bővítenek, 1,2 milliárdból környezetet rendeznek, 1,9 milliárdból pedig valószínűleg sportszálló épül, amit a beszámolóban csak egyéb épületnek neveznek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.