Fontos levelet kapnak a nyugdíjasok

Megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok.
 
 

Fontos levelet kapnak a nyugdíjasok

Megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok.
 
 
 
 
 

Fontos levelet kapnak a nyugdíjasok

Megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok.

A nyugdíjasok egy része már szerdán megkapta idei nyugdíjának, ellátásának összegéről az értesítést a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától, de a 24.hu mini közvéleménykutatása szerint akad, aki még nem. A napokban várhatóan minden nyugdíjashoz, ellátotthoz megérkezik a levél, ahogy máskor is.

Egyedül a rehabilitációs ellátásban részesülőknek kell kicsit többet várniuk, nekik január 31-ig küldik ki az értesítéseket.

Az idei évre 3 százalékos inflációt állítottak be a költségvetésben, vagyis ennyi lesz a nyugdíjemelés. Plusz hozzájön még a tavalyi év végi 0,8 százalékos korrekció, amit szintén érvényesíteni kell az idei ellátásoknál. Azaz összesen 3,8 százalékkal érkezik több pénz. Ami kicsivel magasabb, mint amennyit a várható infláció indokolna.

Launk már írt arról, hogy az emelés után vannak, akiknek 70 ezer forinttal is nőhet a nyugdíja, igaz, ehhez milliós ellátás kell...

A nyugdíjasok egyébként már biztosan nagyon várták a januári pénzt, hiszen ahogy mindig, tavaly decemberben is már elsején megkapták juttatásukat, akiknek utalták. Akiknek pedig a postai kézbesítők szokták kivinni, azok is a szokásosnál jóval hamarabb juthattak hozzá. És december eleje, közepe, már jó régen volt.

Akiknek utalva jön a pénzük, azok a korábbi rend szerint január 12-én számíthatnak rá, másoknak pedig a postás hozza a szokásos menetrend szerint. Ők a januári nyugdíjjal együtt megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.