Még csak 31 éves, de már rég sporttörténelmet írt

Baumgartner Zsolt autóversenyző, aki örökre beírta nevét a magyar sporttörténetbe.
 
 

Még csak 31 éves, de már rég sporttörténelmet írt

Baumgartner Zsolt autóversenyző, aki örökre beírta nevét a magyar sporttörténetbe.
 
 
 
 
 

Még csak 31 éves, de már rég sporttörténelmet írt

Baumgartner Zsolt autóversenyző, aki örökre beírta nevét a magyar sporttörténetbe.

Jelenleg a magyar szurkolók egyedül őt tartják képesnek, hogy honfitársaink közül Forma I-es autóba üljön. Baumgartner Zsolt ugyanis örökre beírta nevét a magyar sport történetébe, lévén ő volt az első - és máig az egyetlen - magyar, aki Forma-1-es pilótaként versenyezhetett.

Mint a legtöbb híres pilóta, ő is gokart-versenyzőként kezdte, majd előbb a Forma Renault Junior osztályban mutatta meg tehetségét, utána pedig egy francia pilótaiskolában csiszolhatta tudását. Ezt követően a Forma-3-as bajnokságban ült autóba, s a Formula 3000-esek között már olyan remekül szerepelt, hogy felfigyeltek rá a Forma-1-es istállók vezetői is. 80

A Jordan-Ford le is szerződtette tesztpilótának, s élete nagy lehetősége éppen a 2003-as mogyoródi futamon jött el, amikor a sérült Ralph Firman helyett ő ülhetett be a csapat autójába. A következő idényben aztán elérte élete álmát: leszerződtette a Minardi, így a 2004-es szezonban minden futamon értesülhetett a világ arról, hogy az egyik rajtkockában magyar pilóta kezdi a versenyt.

Indianapolisban a nagykönyvekbe is bevésték a nevét, amikor a 8. helyen ért célba, ezzel megszerezve első - és egyetlen - Forma-1-es pontját. Sajnos a folytatás elmaradt, s az első egyben az utolsó Forma-1-es szezonja lett. Elhagyta a mezőnyt, sőt, jószerével a versenyzést is abbahagyta, de a Stop.hu szerint neve immár örökre fennmarad.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.