Életműve mindannyiunk közös értéke

Többek között egy, 1900-ban nyomtatott Cholnoky Jenő könyvet is megnézhetnek az érdeklődők a róla elnevezett veszprémi iskolában. Az intézményben hétfőn avattak emlékszobát a tudós tiszteletére.
 
 

Életműve mindannyiunk közös értéke

Többek között egy, 1900-ban nyomtatott Cholnoky Jenő könyvet is megnézhetnek az érdeklődők a róla elnevezett veszprémi iskolában. Az intézményben hétfőn avattak emlékszobát a tudós tiszteletére.
 
 
 
 
 

Életműve mindannyiunk közös értéke

Többek között egy, 1900-ban nyomtatott Cholnoky Jenő könyvet is megnézhetnek az érdeklődők a róla elnevezett veszprémi iskolában. Az intézményben hétfőn avattak emlékszobát a tudós tiszteletére.

Az eseményen Górné Fazekas Ágnes igazgató emlékeztetett, a Cholnoky-iskola idén ünnepli harmincéves fennállását, ennek apropóján rendezvénysorozatot tartanak, melynek első mozzanataként hozták létre az emlékszobát. Beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a terem kialakításában, köztük Kara Emília igazgató-helyettesnek, Csaba Szilvia könyvtárosnak és Bali Józsefné egykori kollégájuknak is. Mint fogalmazott, közösen, önként vállalt feladatként teremtettek értéket mindannyiunknak.

Az iskola diákjainak verses zenés műsorát követően Némedi Lajos alpolgármester beszédében hangsúlyozta, a Cholnoky-család összeforrt Veszprémmel. Számos kiváló tudóst, pedagógust, orvost adtak a városnak, akik aztán elvitték a világba a királynék városának hírét, de mindvégig megmaradtak veszpréminek.

Kubasek János, az érdi Földrajzi Múzeum igazgatója Cholnoky Jenő életútját méltatta. Mint mondta, hatalmas életműve mindannyiunk közös értéke. Hozzátette, tevékenysége sokrétű volt, a tudomány minden területén igyekezett maradandót alkotni, de szerepet vállalt a közéletben is. Példájából ma is erőt meríthetünk - vélte.

Az emlékszoba felavatásával egy időben egy kiállítás is megnyílt, mely három hétig látogatható. Rybár Olivér geográfus gyűjteményében többek között Cholnoky Jenő önálló, eredeti kiadású köteteit és általa írt leveleket, képeslapokat is megtekinthetik.

Az esemény végén Bali Józsefné egy, 1900-ban kiadott, első kiadású Cholnoky-könyvvel gazdagította az emlékszobát, a Sárkányok országában című kötetet Veszprémben nyomtatták.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.