A másodfokon eljáró tanács ezzel helybenhagyta a Veszprém Megyei Bíróság döntését, amely életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek Kolompár Jánost.

Az ítélet ellen akkor az ügyészség fellebbezett, mondván: nem látják bizonyítottnak, hogy a későbbi sértett súlyosan megfenyegette volna a féltékeny férjet. Márpedig az ütés miatt a földre zuhanó, majd fejsérülést szenvedett sértett valóban elvesztette az emlékezetét, de ez nem hátráltathatta őt abban, hogy felidézzen korábbi történéseket.

A tárgyaláson elhangzott: a sértettet sem az elsőfokú eljárás során, sem az ítélőtábla előtt nem sikerült meghallgatni, így a történtek rekonstruálása során gyakorlatilag csak a tettét beismerő vádlott elmondására hagyatkozhattak.

Kolompár János az utolsó szó jogán arról beszélt: megbánta, amit tett, az eset után ő maga hívott mentőt és jelentkezett a rendőrségen. "Úgy gondolom, hogy tisztességes polgárként jártam el" - tette hozzá, jelezve: noha ő és a felesége hivatalosan még nem váltak el, már különköltöztek, s az asszony egy másik férfival él.