Alig spórol a Fidesz a kedvezmények elvételén

Az irány jó, a lendület kevés - vélekednek szakértők arról, hogy az Orbán-kormány próbálkozik a közösségi közlekedés reformjával, ám eddigi lépései csupán látszatintézkedések.
 
 

Alig spórol a Fidesz a kedvezmények elvételén

Az irány jó, a lendület kevés - vélekednek szakértők arról, hogy az Orbán-kormány próbálkozik a közösségi közlekedés reformjával, ám eddigi lépései csupán látszatintézkedések.
 
 
 
 
 

Alig spórol a Fidesz a kedvezmények elvételén

Az irány jó, a lendület kevés - vélekednek szakértők arról, hogy az Orbán-kormány próbálkozik a közösségi közlekedés reformjával, ám eddigi lépései csupán látszatintézkedések.

A nepszava.hu szerint az ilyen az érdemi megtakarítást alig hozó, ám a - korábban éppen a Fidesz által megvédeni kívánt - vidéket sújtó MÁV-járatritkítás terve, a vasutas családtagok ingyenes utazásának eltörlése, valamint az egész utazási kedvezményrendszer felülvizsgálata. Utóbbiba eddig a kormányoknak beletört a bicskájuk. Most Orbánék jelentős szigorítást ígérnek, ám ez csak a látszat, hiszen a legtöbb embernek ezután is járna könnyítés. A mintegy 40 kedvezménykategória közül 4 maradna: a 6 éven aluli gyermekek és a 65 éven felüli nyugdíjasok ingyenes, továbbá a diákok és a mozgáskorlátozottak kedvezményes utazása.

A többi kedvezménykategóriát sem feltétlenül törölnék el, csak - Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkárának rádiónyilatkozata szerint - azokat "szociális, szakmai vagy üzletpolitikai alapon kell majd kezelni, és nem egységesen, állami büdzséből". Vagyis a kormány a jelenlegi kedvezményezettek döntő többségét - és széles választói réteget - jelentő 65 év felettiek ingyenes utazásához, illetve a diákok kedvezményéhez nem nyúl, és még a többinél is elképzelhető, hogy politikai alapon visszakozik a kabinet nagy ívű terveitől. Kérdés például, hogy a kettős állampolgárság lehetőségét megteremtő Orbán-kormány megszünteti-e a határon túli magyarok ingyenes utazását. Esetleg csökkenti-e a közszolgák 50 százalékos kedvezményét, vagy a gyerekek és nagycsaládosok 90 százalékos engedményét. Már az is komoly vitát váltott ki ugyanis, hogy egy, a személyszállítási törvényhez benyújtott KDNP-s módosító a vasutas családtagoktól megvonná az ingyenes utazást.

A kedvezményrendszerhez a Bajnai-kormány az időhiány miatt nem nyúlt ugyan, de komoly megszorításokat terveztek ezen a téren. A Budapest Intézet annak idején például azt javasolta a kabinetnek, hogy a 65 év felettiek fizessék ki a viteldíj 60 százalékát - ehhez képest az LMP most 10 százalékot javasolt, ám végül az MSZP és a kormánypártok kánonban utasították ezt el, az ökopárt pedig vissza is vonta a módosítót. A szakértői intézet vezető kutatója, Scharle Ágota lapunknak elmondta: most is fenntartják akkori javaslataikat, mert szerinte az állam által nyújtott utazási kedvezményeknek van létjogosultsága, ám nem biztos, hogy így érdemes adni ezeket. Például van olyan nyugdíjas, aki nem szorul rá az ingyenes utazásra - tette hozzá.

Egyes elemzők attól tartanak, hogy a kedvezményrendszer amúgy indokolt átalakítása elvérzik a politika útvesztőiben, és körülbelül annyi hatása lesz, mint amikor a Gyurcsány-kormány 2007-ben eltörölt ugyan kedvezményeket, de ezek jobbára marginális juttatások voltak. Akkor szűnt meg például a futballbírók, a természetjárók és az EP-képviselők ingyenes utazása. Más szakemberek arra hívták fel lapunk figyelmét, hogy önmagában a járatritkítás és a kedvezményrendszer "piszkálása" nem hoz érdemi megtakarítást, ezt inkább az év eleje óta csúszó Nemzeti Közlekedési Holding megalakításától vagy a vasút, illetve a Volánok méret- és üzemgazdaságos átalakításától lehetne várni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.