Három pontra számítanak a veszprémi focisták

Szombaton 16 órától Dunaújvárosban lép pályára a VFC csapata.
 
 

Három pontra számítanak a veszprémi focisták

Szombaton 16 órától Dunaújvárosban lép pályára a VFC csapata.
 
 
 
 
 

Három pontra számítanak a veszprémi focisták

Szombaton 16 órától Dunaújvárosban lép pályára a VFC csapata.

Ha pár évvel ezelőtt valaki azt jósolta volna, hogy a veszprémi labdarúgók abszolút esélyesként lépnek pályára a Duna-parti város stadionjában, akkor bizonyára őrültnek – jobb esetben a sportágban tájékozatlannak – ítélték volna. Hiszen akkoriban a magyar bajnoki cím tulajdonosa volt a kohászváros gárdája!

Azóta nagyot változott a világ, mindkét együttes a második vonal második felében tanyázik. Mi több, az újvárosiak pont nélkül a táblázat végén szerénykednek. Persze a VFC sem dicsekedhet a pillanatnyilag birtokolt helyezésével.

Ennek ellenére a holnapi Dunaújváros – Veszprém összecsapáson (a vendégek szempontjából) csak a győzelem az elfogadható eredmény.

Ehhez azonban az kell, hogy a sérülés után visszatérő Molnár – egykoron alapember volt a nagyszerű újvárosi csapatban – ismét úgy dirigálja a középpályán a társait, ahogyan azt fénykorában, a bajnokcsapatban tette. Elől pedig remélhetőleg megmarad a fiatal Novolthy Soma gólvágó kedve. Hogy a többiekről ne is beszéljünk…

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.