Váltás a Kastélykertben

Nyolc intézmény vezetői pályázatairól is döntött a szerdai közgyűlés, hétben maradt a jelenlegi igazgató, de a Kastélykert óvoda esetén Tóthné Martinkovics Erikát választották meg.
 
A képviselő-testület ülésén az előterjesztéseket nyílt ülésen tárgyalták meg, kivétel a Kastélykert óvoda volt, mely esetében mindkét pályázó zárt ülést kért.

A közgyűlés egyhangúlag támogatta a másik hét intézménynél induló, egyedüli pályázókat. Így újabb öt évre megbízták Horváth Évát (Bárczi), Barták Péternét (Báthory), Mágedliné kiss Eleonórát (Gyulaffy), Sándor Lászlót (Rózsa úti), Kováts Pétert (Dohnányi), Schultz Zoltánt (Lovassy) és Cseke Gabriellát (nevelési tanácsadó).

A Kastélykert óvoda vezetői posztjára beadott két pályázatot zárt ülésen tárgyalták meg. A mintegy fél órás tanácskozást követően Porga Gyula polgármester bejelentette, a közgyűlés nem a jelenlegi vezetőt, Varjas Józsefnét, hanem Tóthné Martinkovics Erika óvónőt támogatta.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.