Nem mondtunk el mindent...

Ez a kulcsmondata a húsz év után ismét színpadra állított Börtönmusicalnek. A veszprémi szerzők alkotását a Pannon Várszínház mutatja be Balatonfüreden és Inotán, a következő évadban pedig városunkban is.
 
 

Nem mondtunk el mindent...

Ez a kulcsmondata a húsz év után ismét színpadra állított Börtönmusicalnek. A veszprémi szerzők alkotását a Pannon Várszínház mutatja be Balatonfüreden és Inotán, a következő évadban pedig városunkban is.
 
 
 
 
 

Nem mondtunk el mindent...

Ez a kulcsmondata a húsz év után ismét színpadra állított Börtönmusicalnek. A veszprémi szerzők alkotását a Pannon Várszínház mutatja be Balatonfüreden és Inotán, a következő évadban pedig városunkban is.

A esemény kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Asztalos István író-szerző elevenítette fel a darab megszületésének körülményeit. Elmesélte, furcsamód a Lovassyban kezdődött minden, ahol ijesztően sok évvel ezelőtt megírt egy gimnáziumi musicalt. Akkor többen kérdezték tőle, miért nem készít a színháznak is, mire azt válaszolta, tudna, de nem akar. Aztán elkezdte foglalkoztatni, tudna-e és ez hajtotta előre.

A témát A társas lény című könyv adta, ebben olvasott a Stanfordi Egyetem kísérletéről, megragadta a benne rejlő emberi mélység. Hétvégéről hétvégére írta, úgy, hogy közben a legcsekélyebb esélye sem volt, hogy színpadra kerül. Mikor elkészült, bevitte az akkori igazgatóhoz, Vándorfi Lászlóhoz, aki később felhívta, beszéljenek róla.

A folyamat sok munkával, kínlódással, tanulsággal vezetett a húsz évvel ezelőtti bemutatóhoz - mondta Asztalos István. - Nem feltétlen tudjuk, hogy kik vagyunk, az élet szélsőséges helyzeteiben dönthetjük el, kik akarunk lenni - fogalmazott. - A darab szereplőiről is eldől, kik is ők valójában, lesz köztük zsarnok, szent, áldozat, szörnyeteg, de mindannyian megtudják, kik lakik mélyen bennük.

Azt is kifejtette, a darab megmutatja, olyan nincs, hogy valaki semmit sem tehet, a kérdés csak az, hogy amit tud, azt megteszi-e vagy sem, a szabadsággal élve jobbá vagy szörnyűbbé teszi-e a világot.

Kovács Attila, a Börtönmusical zeneszerzője arról mesélt, Vándorfi László ötlete volt, hogy az alkotópáros mindkét tagja veszprémi legyen. Új műfaj volt ez számára, ez az első musicalje. Az akkori és mostani előadás közötti különbségek közül kiemelte, hogy megvalósították, amire akkor nem volt lehetőség: élő zenekarral adják elő a darabot.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház idei évadának utolsó produkciójáról elmondta, felmerült anno, hogy prózai mű legyen, de aztán meggyőzte a szerzőket. A cím Eredeti kísérlet - börtönmusical volt, a két részt felcserélték. Úgy vélte, a dolog kísértetiesen aktuális társadalmi természetrajz tekintetében, múlhatatlanul, szomorúan jelenlévő.

Mint fogalmazott, a kísérlet egy kiszolgáltatott, elnyomó helyzetet hoz létre, melyben mindenkinek rögtön megvan a helye. Felidézte a Börtönmusical kulcsmondatát, mely szerint a kísérletvezetők "nem mondtak el mindent" a résztvevőknek.

Nyakas Krisztián, az LGT Emlékzenekar vezetője arról beszélt, bár már korábban is részt vettek két darabban, de ez teljesen új műfaj számukra.

Sánta László, a darab főszereplője az Operett Színház tagja, kimondottan erre a szerepre tér vissza a Pannon Várszínházba. Úgy vélte, mindig van két ellenpólus, az általa játszott Steve pedig próbálja ezeket egymás felé közelíteni. Mint mondta, megpróbál mindenkinek jót tenni és el akarja kerülni a fizikai konfliktust, a harcot, mert nem az a fontos, hogy ölre menjünk egy ideáért, hanem, hogy együtt, egy célért tegyünk.

A Börtönmusicalt április 28-án Balatonfüreden, május 12-én az inotai Retro Színházban mutatják be, a következő évadban pedig a veszprémi közönség is láthatja.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.