Nem kérnek az egyházakból

Mintegy négyszáz szülő, diák, szimpatizáns tiltakozott az ajkai Bródy gimnáziumnál kedd délután, mert az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adná át az intézményt. Szolidaritást vállalnak a másik érintett iskolával.
 
 

Nem kérnek az egyházakból

Mintegy négyszáz szülő, diák, szimpatizáns tiltakozott az ajkai Bródy gimnáziumnál kedd délután, mert az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adná át az intézményt. Szolidaritást vállalnak a másik érintett iskolával.
 
 
 
 
 

Nem kérnek az egyházakból

Mintegy négyszáz szülő, diák, szimpatizáns tiltakozott az ajkai Bródy gimnáziumnál kedd délután, mert az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adná át az intézményt. Szolidaritást vállalnak a másik érintett iskolával.

A rendezvényt megelőzően egy közeli helyszínen a Jobbik is demonstrációt tartott a tervezett fenntartóváltás miatt.

A Bródy tanulóinak, szüleiknek és tanárainak közössége már közel ezer aláírást gyűjtött össze tiltakozásképpen. Szabóné Lencz Judit, a szülői munkaközösség vezetője kérdésünkre elmondta, kedden - véleménykikérést követően - megtartott szavazásukon 18 nem, egy igen és egy tartózkodás mellett utasítják el a fenntartóváltást és kérik a városvezetést, vegyék figyelembe álláspontjukat.

A gimnáziumnál megrendezett megmozduláson a beszédeket rendszeresen tapsvihar szakította meg. A szülők nevében Gellén László hangsúlyozta, nem politikai gyűlésre jöttek, hanem véleményt akarnak nyilvánítani. Mint mondta, megdöbbenve értesültek arról, hogy az önkormányzat egyházi fenntartásba adná a város középiskoláit, ráadásul olyan egyházéba, amely fiatalabb, mint a több mint fél évszázada létrehozott Bródy gimnázium.

Kifogásolta, hogy bár az erről szóló előzetes döntés a múlt héten született meg, a szülői munkaközösséget csak most hétfőn tájékoztatták. Az aláírt petíciójukat az iskola igazgatójának már eljuttatták és eljuttatják Schwartz Béla polgármesternek is, ezzel is bizonyítva, hogy "ők a többség".

Gellén László emlékeztetett, ha megvalósul a fenntartóváltás, nem marad alternatív, nem egyházi fenntartású középiskola Ajkán. Az is gond szerinte, hogy a jelentkezési idő már eltelt, a leendő tanulók pedig még világi iskolába adták be papírjaikat, most pedig ezzel a helyzettel kell szembesülniük. Arra is felhívta a figyelmet, ha megtörténik a váltás, nagyon sok szülő elviszi gyerekét más város más iskolájába (a kimenő osztályok kivételével a Bródy diákjainak 75 százaléka írta alá a petíciót - a szerk.).

Cserményi Zsombor a diákok képviseletében fejtette ki álláspontjukat. Ő is kifogásolta, hogy nem az önkormányzattól vagy az iskola vezetésétől, hanem az internetről, egymástól tudták meg a terveket. Leszögezte, nem egyházi fenntartású intézménybe jelentkeztek és remélik, hogy az őket megillető vallásszabadságot és szabad iskolaválasztás jogát tiszteletben tartják. Szerinte mindent elmond a szándéknyilatkozat azon mondata, mely szerint az intézmény működése nem állhat ellentétben a fenntartóval és az általa képviselt erkölcsi tartalommal.

A egyházi iskolákat megillető másfajta finanszírozás kapcsán kiemelte, az új nyílászáróknál, vakolatnál, padoknál fontosabbak az emberek, a pedagógusok és a diákok. Cserményi Zsombor azt is kérte a résztvevőktől, tartsák tiszteletben embertársai hitét és meggyőződését, nem szeretné, ha bárki a Hit Gyülekezetét kritizálná. Mint mondta, ez erkölcsi kötelességük, nagyszerű embereket ismer, akik tagjai ennek az egyházi szervezetnek és akiknek lelkét nagyon felzaklatták a támadások tőlük és az indulatos, meggondolatlan társaiktól. Ezért bocsánatot kért mindenki nevében és hangsúlyozta, nem a Hit Gyülekezetével van bajuk, azzal lenne, ha bármilyen egyház vagy párt akaratuk ellenére szabályokat hozna az iskolai mindennapjaikba. Kérte a tanárokat, nem szavazatukkal akadályozzák meg a terveket.

Dr. Paksi Zoltán, a Bródy gimnázium tanára átgondolatlannak és kapkodónak nevezte a fenntartóváltásra irányuló döntést és úgy vélte, az intézmény sokszínű, ahol önmaga lehet mindenki, akár katolikus, református vagy akár ateista.

A megmozdulást követően a szülők képviselői megkísérelték átadni petíciójukat Schwartz Béla polgármesternek, ám gyakorlatilag be sem jutottak a városházára. A picike előtérből a portás nem engedte őket tovább, mondván, már nincs ügyfélfogadás, és tájékoztatása szerint sem a polgármester, sem az alpolgármester, sem a jegyző nem volt már benn, sőt, a hivatal munkatársai sem. Mindez kedden 15 órakor...

Ezért a petíciót más módon kell eljuttatniuk a polgármesternek.

Mint arról beszámoltunk, gazdasági okokra hivatkozva adná át két középiskoláját a Hit Gyülekezetének Ajka önkormányzata. Schwartz Béla polgármester korábban az MTI-nek azt mondta, a képviselő-testület múlt héten előzetes állásfoglalást hozott, hogy ha az alkalmazotti közösségek többsége támogatja, akkor az Ajkai Szakképző Iskola, valamint a Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola üzemeltetése kerül át a gyülekezethez.

Akkor azzal indokolta a döntést, hogy nem szeretnék állami működtetésbe adni a középiskolákat, mivel „azok feltételei a legrosszabbak”. A katolikus egyház nem akarta ezeket átvenni, ezért más egyházat kerestek, s a Hit Gyülekezetével előzetes tárgyalásokat folytattak az átvételről.

A testületnek a vonatkozó szabályok értelmében május végéig döntenie kell az átadásról, addig a törvény által előírt fórumokkal egyeztetniük kell a tervezetet. Ha a többség támogatja az elképzelést, akkor a testület elé viszik a javaslatot, végleges döntésre.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.