Folytatódik a forró nyár

Vízosztással és az utak locsolásával próbálják segíteni a kánikula elviselését Veszprémben. A hőségriadó hétfőig biztosan tart.
 
 

Folytatódik a forró nyár

Vízosztással és az utak locsolásával próbálják segíteni a kánikula elviselését Veszprémben. A hőségriadó hétfőig biztosan tart.
 
 
 
 
 

Folytatódik a forró nyár

Vízosztással és az utak locsolásával próbálják segíteni a kánikula elviselését Veszprémben. A hőségriadó hétfőig biztosan tart.

Porga Gyula polgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, 2011-ben a közgyűlés úgynevezett intézkedési tervet dolgozott ki, több szervezet együttműködésével, ennek része a vízosztás és az utak locsolása is. - Fontos, hogy figyeljünk embertársainkra, legyünk türelmesebbek - hangsúlyozta a polgármester, majd hozzátette, a közlekedésben is legyünk empatikusabbak a másikkal. - Sokan dolgoznak szabadtéren, ezért kérte a munkaadókat, figyeljenek a munkavállalókra, gondoskodjanak az előírt védőitalról, illetve a megfelelő körülményekről.

Amikor hőség van, a Bakonykarszt Zrt. diák munkatársai vizet osztanak a járókelőknek a Kossuth utcán és a Csalán egyesülettel együttműködve a szervezet fabódéjánál, illetve az Óváros téren 10-15 óra között - tájékoztatott Kugler Gyula, a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója, aki arról is beszélt, ilyenkor a mérések szerint mindössze 20 százalékkal fogyasztunk több csapvizet. Elmondta, hőségriadó esetén az olyan rekonstrukciós munkákat felfüggesztik, amelyek vízhiánnyal járnának.

- A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.(VKSZ) feladata a közterületek locsolása - mondta Horváth Zoltán, a cég városgazdálkodási igazgatója. Több alkalommal locsolnak a várban, a belvárosban, az Óváros téren, illetve a buszforgalommal terhelt utakon, valamint a parkokban is.

Porga Gyula az előzőekhez hozzátette, a szerdán kezdődő Utcazene fesztivál ideje alatt szintén lesz vízosztás.

Az előrejelzések szerint mégsem enyhül a forróság a héten, az ÁNTSZ hétfőig, július 9-ig meghosszabbította a hőségriadót.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.