Lőrincz Tamás ezüstérmes Londonban

A magyar birkózó vereséget szenvedett a döntőben.
 
 

Lőrincz Tamás ezüstérmes Londonban

A magyar birkózó vereséget szenvedett a döntőben.
 
 
 
 
 

Lőrincz Tamás ezüstérmes Londonban

A magyar birkózó vereséget szenvedett a döntőben.

Lőrincz Tamás a koreai Kim Hyenwooval birkózott a londoni ötkarikás játékokon kötöttfogásban a 66 kilogrammosok döntőjében. A magyar sportoló remek győzelmeket aratva jutott el idáig, de ázsiai ellenfele is nagyon jó napot fogott ki.

Az első menetben nem találta egymáson a fogást a két nagyon technikás birkózó, ezért másfél perc eltelte után parterhelyzetből folytatódott a küzdelem. Lőrincz volt felül, de nem tudta megmozdítani ellenfelét, így Hyenwoo nyerte meg az első két percet 1:0-ra.

A másodikban is hiába próbálkozott a magyar birkózó, a koreai remekül védekezett és mindig felbontotta a fogásait. Emiatt következett az újabb parterhelyzet, melyben már Lőrincz térdelt, akiről tudvalevő, hogy állásból szeret igazán küzdeni. Hyenwoo-nak sajnos sikerült is kiraknia őt a szőnyegről, amiért két pontot kapott, ráadásul a magyarnak térdelésben kellett maradnia. Így már nem maradt esélye a pontszerzésre Lőrincznek, aki így vereséget szenvedett.

Nagyon csalódott volt a magyar birkózó a mérkőzés után, pedig a csapat első dobogós helyezését megszerezve a Totalsport.hu tudósítása szerint egy gyönyörűen csillogó ezüstérmet kapott a nyakába!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.