Sakkháború lehet a Safarov-ügyből

Az azeri baltás gyilkos kiadatása kihathat a sakkolimpiára is.
 
 

Sakkháború lehet a Safarov-ügyből

Az azeri baltás gyilkos kiadatása kihathat a sakkolimpiára is.
 
 
 
 
 

Sakkháború lehet a Safarov-ügyből

Az azeri baltás gyilkos kiadatása kihathat a sakkolimpiára is.

Előfordulhat, hogy az isztambuli versenyen összekerülnénk az örményekkel is, de immár kérdéses, hogy leülnek-e velünk egyáltalán játszani.

A nemzetközi sakkberkekben járatos Kállai Gábor nem tart ettől, hiszen az örmények az „ősellenség” azeriekkel is mindig játszottak. Ráadásul köztudott, hogy éljátékosunk, Lékó Péter felesége, Szonja örmény. Apja, az örmény válogatott szövetségi kapitánya. Arsak Petroszjan aligha mondaná a csapatának, hogy a veje ellen ne játsszanak – tette hozzá a szakember.

A Bors című lap szerint ugyanakkor mindezt akár felül is írhatja, hogy az Örmény Sakkszövetség elnöke az a Szerzs Szargszján, aki „főállásban”, Örményország elnöke és elrendelte a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését Magyarországgal.

A Sport24.hu híre szerint a lap a hivatalos örmény álláspontra is kíváncsi volt, de a lap újságírójával egy diplomata nyersen közölte: magyar újságírókkal nem állhatnak szóba.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.