Mammutligát akar csinálni a BL-ből a Barca elnöke

Gyökeres reformokat javasolt a spanyol fociligának és az UEFA-nak Sandro Rosell.
 
 

Mammutligát akar csinálni a BL-ből a Barca elnöke

Gyökeres reformokat javasolt a spanyol fociligának és az UEFA-nak Sandro Rosell.
 
 
 
 
 

Mammutligát akar csinálni a BL-ből a Barca elnöke

Gyökeres reformokat javasolt a spanyol fociligának és az UEFA-nak Sandro Rosell.

A tervezet a BL létszámát, és a BL-be jutó spanyol csapatok számát egyaránt megduplázná, ugyanakkor legalább hat meccsel csökkentené a játékosok éves leterheltségét.

Rosell a Primera División mezőnyét 16 csapatosra csökkentené, amivel minden együttes évente nyolc bajnokit takarítana meg. A Bajnokok Ligáját ugyanakkor 64 csapatosra bővítené, az elképzelés szerint a legjobb nyolc spanyol együttes kerülne be BL-be, melyet 16 négyes csoport alkotna.

A BL-be az első hat jutna közvetlenül, két csapat a selejtezőben indulhatna, míg az EL-ben a 9.-12. helyezett próbálna szerencsét.

A BL-ben a 64-es főtábláról 32 csapat lépne tovább, ezután egyenes kieséses szakasz jönne. Mindez csak két meccsel növelné meg a BL-beli fellépéseket, így a reform összességében jelentősen csökkentené a spanyol liga játékosainak terhelését.

Rosell tervében az Origo.hu információja szeritn a 13.-15. helyezett osztályozóra kényszerülne, így valamennyi helyezésnek lenne tétje a spanyol bajnokságban, ezzel szerinte az eddiginél is élesebbé válna a küzdelem.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.