Vádemelést javasol a rendőrség Pars Krisztián ügyében

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.
 
 

Vádemelést javasol a rendőrség Pars Krisztián ügyében

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.
 
 
 
 
 

Vádemelést javasol a rendőrség Pars Krisztián ügyében

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek – tette közzé honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A közleményben - amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi -, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították. Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő és gyanúsítottként hallgatta ki.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az olimpiai bajnok a nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz. Rossz helyen parkolt, elállta egy postajármű útját, és azután keletkezett a szóváltás, hogy az álló autóban várakozó barátnőjét sértegette a sofőr – idézte fel a történteket az MTI híre szerint a sportoló.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.