Kedves elődeink, ha sejtették volna mai gondjainkat, akkor kicsinyes problémáik - tatárok, törökök, kurucok-labancok, osztrákok, szovjetek, stb. dúlása - ellenére nem egy ilyen dimbes-dombos környéken telepedtek volna le. Hiszen itt a Balaton fölött és a Bakony erdeinek tövében bizony az időközben szépen terjeszkedő, terebélyesedő város olyan nehézségekkel került szembe, amelyek az alföldi síkságon eszébe sem jutnának egy városatyának.

Hát még egy komoly városvezetésnek…

Mert ugyebár, ahogyan terjeszkedett Veszprém, úgy vált egyre megoldatlanabbá – többek között – a közlekedés kérdése. S egy idő után elérkezett az ideje annak, hogy bizonyos napszakokban már mozdulni sem lehetett a városközpontban. Különösen a Budapesti- és a Jutasi-úti csomópontban. Kapóra jött azonban a valamikor 2009-ben a Közép-dunántúli Operatív Program keretében elnyert 392 milliós támogatás, amellyel ezt a gondot, valamint a híres völgyhíd felújítását is meg lehet oldani. Előkapták tehát a korábbi terveket, amely az előbbi esetben egy impozáns körforgalom kialakítását célozta.

Lett is nagy okoskodás, amelynek az lett a vége, hogy a Budapesti-úton átvezető zebra zavarná a 25 méter belső sugarú körforgalom folyamatosságát, ezért – a zebra helyett – aluljárót kell építeni. Hiszen a piacra azért a város déli részén élőknek is illene eljutni, s ne kelljen már nekik hatalmas kerülőt tenni akár a városközpont, akár a benzinkút irányában.

Ugyan voltak ellenvetések, nagyon komoly szakmai szinten is, miszerint a mintegy 120 (városi) millióba kerülő aluljáró nem oldja meg a gondokat. Legfeljebb az eddigi Pap-gödör mellé épül egy – a nép már így nevezi - Fidesz-árok is. De az újabban divatos „unortodoxia” már betette a lábát a városba.

Mi így terveztük, s akkor ezt így valósítjuk meg…

Természetesen – s ez magyar különlegesség, mondhatni „unikum” – maga az építkezés persze csúszott. Mint, ahogyan a centrum szomszédos, sokmilliárdos rekonstrukciójának a többi projektje is. Ezért aztán a hat méter széles, 21 méter hosszú és 2.5 méter belmagasságú objektum korántsem akkorra készült el, amikorra azt azon a bizonyos 2010. februári sajtótájékoztatón az „illetékesek” bejelentették.

Akkor egy-másfél évet szántak a megvalósításra…

A melósok természetesen tették a dolgukat, ahogy főnökeik megszervezték számukra a munkát. Rajtuk nem múlt semmi. Az ő elsődleges érdemük, hogy az aluljárót végül a maga natúr állapotában (nevezzük szerényen így…) tavaly decemberben, a karácsonyi ünnepek után átadták a forgalomnak.

Ahogyan tervezték, ahogyan kivitelezték: unortodox módon! A két ünnep között, egyszerűen csak elvették a lejáratot elzáró lécet az emberek elől és „mindenki mehet”…

Azt természetesen nem szabad hiányolni pillanatig sem, hogy nem csináltak ilyenkor szokásos csinnadrattát. Hiszen – sajnos – nagyon nincs mire. Ugyanis továbbra is fennáll a nagy kérdés: a város déli felén lévő lakosok miként jutnak el (például) a piacra? Mert a jelenlegi egyetlen lehetőség az, hogy egymást taposva átrohannak a Cserhát lakótelep és a piac közötti zebrán.

De a jövő sem kecsegtetőbb. Hiszen ha befejeződik a körforgalom építése és lezárják ezt az egyetlen átkelőt, akkor viszont a veszprémi „Nagy fal”, a Budapesti-út egyik oldalán lemegy a nép az előbb emlegetett aluljáróba, ahonnan feljön és ismét lemegy a Fidesz(annak idején Pap)-árokba, majd onnan kikapaszkodva bevásárolhat. S ha elfáradtunk, akkor legfeljebb taxival megyünk haza.

Vagy még egyszer megmásszuk a mesterséges akadályokat!

De azért ne hiányoljuk az ortodox (csinnadrattás) megnyitót. A választási kampányra minden elkészül, s akkor ámulhatunk-bámulhatunk…