Nem várt magyar öröm a Dakaron

A rajt előtt tudták meg, hogy kategóriájukban a hatodik és hetedik helyen állnak összetettben.
 
 

Nem várt magyar öröm a Dakaron

A rajt előtt tudták meg, hogy kategóriájukban a hatodik és hetedik helyen állnak összetettben.
 
 
 
 
 

Nem várt magyar öröm a Dakaron

A rajt előtt tudták meg, hogy kategóriájukban a hatodik és hetedik helyen állnak összetettben.

Hatványozott lelkesedéssel vágtak neki a Dakar tizedik szakaszának a Sandlander versenyzői. A Sebestyén Sándor és Bognár József, valamint a Pócsik László, Farkas Nándor és Szaller Zoltán nevével fémjelzett alakulatok ugyanis a sok gyári csapat és más épített versenyautó között két széria Toyotával, az úgynevezett T2-es kategóriában vesznek rész a dél-amerikai viadalon.

A kategória eredményeit a szervezőgárda napok óta most először hozta nyilvánosságra, nem kis meglepetést és örömöt okozva ezzel a magyaroknak. A két egység ugyanis az előkelő hatodik és hetedik helyen áll a dízelautók között.

A 405-ös rajtszámú Uniqa Safety Car és a 455-ös rajtszámú versenyautó egyébként már meg is kezdte a keddi szelektívet, amely 353 kilométer (az összekötő pedig ezúttal 279 kilométer lesz). A Córdobából La Riojába vezető gyors szakasz erdős és kopár fennsíkos úton vezet.

A szervezők jellemzése szerint a sebesség és a képesség kéz a kézben jár, vagyis nem árt, ha mindenki a tudásának megfelelően lép a gázra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.