Bár sikerült megegyezésre jutnia az uniós tagországoknak a költségvetési kerertszámokat illetően, a történelem során először csökkent az uniós büdzsé főösszege. Ez a fordulat azért baljós különösen, mert éppen a válság idején mutatja, az országok gyávák feladni a háztájit. Inkább felaprózzuk magunkat, mintsem összefognánk a túlélésér

Ahogy azt minden hírügynökség szorgosan jelentette, az uniós kötelezettségvállalások felső határa 960 milliárd euró, az előirányzott tényleges kifizetések tervezett összege 908 milliárd euró a 2014-2020-as költségvetési ciklus idejére. Ez egyszámjegyű csökkenést jelent százalékban, míg összeg szintjén kb. 80 milliárd euróval költenek majd kevesebbet a mostani hét év alatt, mint az előző ciklusban.

A költségvetési vita sokkal inkább a politikai kommunikációról szól, mintsem az óriási tétekről. Amíg Magyarország számára tényleg forint milliárdokat jelentő nyereség vagy veszteség is persze mérhető, igazából az uniós költségvetés a tagállami nemzeti össztermék alig 1%-át éri el. Más szóval, vihar egy kanál vízben. Cameron brit miniszterelnök drámai hangú fellépése az esemény előtti hetekben jól mutatja, hogy a hazai szavazóknak kell itt eladható terméket gyártani.

Ha már Cameron: London folyamatosan azt szajkózta, hogy amíg a tagállamok is megszorításokra kényszerűlnek, addig az unió sem engedheti bővebbre a nadrágszíjat. Sőt, éppen szolidaritásra van szükség, Brüsszel is együttérzően csökkentsen csak a büdzséjén. Ezt megint csak és kizárólag politikai, éspedig hazafelé szóló politikai kommunikációként lehet értelmezni.

Az egész unió éppen arról szólna, hogy közösen vesszük fel a fegyvert a válsággal és a többi globális kihívással szemben. Máshogy fogalmazva, csak többszáz millió lakóval, közös pénzzel és vámhatárokkal veszik ezt az Európának nevezett területet komolyan. Tagállamonként nagyon rövid időn belül még a nagyok is kevesek lesznek önmagunkban, alighanem az évtized vége előtt eljön ez a pont.

Nem tud majd sem Franciaország, sem az Egyesült Királyság vagy Németország egyedül lépni. A kicsik már most sem. Nem azért figyelt fel Peking a kelet-európai országokra, mert önmagunkban érdekesek lennénk (hiszen a lengyelek is nagyon hajtanak a kínai kegyekre!), hanem azért, mert uniós tagok vagyunk és innen könnyebb beszivárogni a közös piacra. Unió nélkül Magyarország külpolitikai és gazdasági súlya tovább csökkenne - exponenciálisan.

Az a döntés, hogy kevesebb pénzt tegyünk az Unióba, éppen a válság pillanatában, szomorú jelzés. A tagállamok demokratikus választások négyéves ciklusaival szorongatott kormányai nem mernek nem hazabeszélni. Most kell eredményt mutatniuk, lám, mennyit spóroltak. Ez tipikusan az az eset, amikor most eszközölt kis befektetés később térül(t volna) meg.

Nem vészmadárként károgva mondom, de nem jó irány ez - olvasható a kitekintő.hu cikkében.

Lefordítva a kérdést a globalizáció problematikájára: a globalizáció ellen éppen azzal védekezhetnek a leghatékonyabban a nemzetállamok, ha hajlandóak egyes hatásköreiket közösen gyakorolni. Paradoxon ez, de látjuk, hogy másoknak működik. Akkor fog Európában is megmaradni jobb állapotban a nemzetállami struktúra, ha hajlandóak vagyunk Brüsszelnek több beleszólást - harmonizációt, közös fellépést - engedni. Egész pontosan, kevesebbet veszítünk ezzel, mintha egyedül megyünk ki a csatamezőre, mert akkor gyakorlatilag semmi sem fog maradni - sem Európából, sem a nemzetállamaiból.