Büntetőügy lesz a bölcsészek listázásából?

A Magyar Szocialista Párt vállalná az ügy elindítását.
 
 

Büntetőügy lesz a bölcsészek listázásából?

A Magyar Szocialista Párt vállalná az ügy elindítását.
 
 
 
 
 

Büntetőügy lesz a bölcsészek listázásából?

A Magyar Szocialista Párt vállalná az ügy elindítását.

Vizsgálatokat sürgetnek a szocialisták az ösztöndíjakkal kapcsolatos döntések ügyében, és amennyiben a hallgatói listákkal kapcsolatban már tények is lesznek, akkor ebben az ügyben pedig készek feljelentést tenni.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy amennyiben jól értelmezték Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének szavait, akkor a szakhatóság csak feljelentés esetén illetékes a hallgatói listák ügyében. Szanyi kijelentette, hogy amennyiben már nem csupán sajtóhírekre támaszkodhatnak, hanem az ELTE vizsgálati eredményei rendelkezésre állnak majd, akkor, ha szükséges, megteszik a feljelentést ismeretlen tettes ellen.

A politikus szerint egy ilyen - súlyos bűncselekménynek gyanúját felvető - listázás csak akkor működik, ha szervezett, és mint mondta, az a kérdés, hogy milyen anyagi háttere volt a folyamatoknak, és kik a kedvezményezettjei akár morálisan, akár politikailag, akár anyagilag.

A szocialisták álláspontja az, hogy megalapozott egy vizsgálat igénye abban a kérdésben is, hogy a hallgatói önkormányzat részvételével elosztott ösztöndíjak és anyagi források esetében kiknek hoznak kedvező döntéseket.

X

Szerda délutáni hír szerint felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának működését az egyetem rektora.

Intézkedését indokolva Mezey Barna az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte.

A rektor a törvénysértések kivizsgálásáig a kari hallgatói részönkormányzat működését felfüggesztette.

Mezey Barna közölte: elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói önkormányzatát, valamennyi részönkormányzatát az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezések betartásával összefüggésben.

A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.