MOB: júniusban indul a 15 milliárdos program

Június elején indul el az a program, amelynek keretében 15 milliárd forintos állami támogatást osztanak szét 16 kiemelt sportág között.
 
A Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki elnökségi ülésén Borkai Zsolt elnök – a MOB közleménye szerint – arról számolt be, hogy szerdán egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, Simicskó István sportért felelős államtitkárral és Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadóval. A konzultáción az hangzott el, hogy a támogatáshoz az érintett sportágak részéről szakmai program elkészítése szükséges. A 2020-ig kidolgozott, MOB által összefoglalt szakmai tervet május elején kell a kormányfőnek eljuttatni.

A pénzt infrastruktúra fejlesztésére, edzőképzésre, klubok támogatására, felkészülésre, edzők és sportolók finanszírozására lehet majd fordítani.

A 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül.

A MOB elnöksége Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatót jelölte ki az idei, utrechti Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon és a jövő évi, szocsi téli olimpián résztvevő magyar csapat vezetőjének.

Az ülésen a jelenlévők megszavazták, hogy a fogyatékkal élő sportolók a jövőben kedvezményesen, 1000 forint helyett 550 forintért válthatják ki versenyengedélyüket, ami egyben biztosítást is tartalmaz.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.