A Nemzet Színészei – tizenkét művész -a tavalyi év elején több hónapkéséssel kapták meg a díjukkal járó hatszázezer forintos havi juttatásukat. Idén hasonló késlekedésről szóltak a hírek, egyes források szerint pedig hamarosan eltörlik az elvileg élethosszig viselhető címet. A Nemzet Színészeinek egyike, a Kossuth-díjas Tordy Géza viszont úgy hiszi: nem lesznek változások a díj körül.

- A díj esetleges megszűnése kapcsán két okot emlegetnek legtöbbször. Az egyik szerint takarékossági okokból szeretnék eltörölni. A másik vélekedés azt valószínűsíti: a politikai oldal nehezen viseli, hogy kizárólagosan szakmai testület dönt az egyik legrangosabb művészeti elismerésről.

– Minimális közgazdasági alapismeretek nélkül is nyilvánvaló: tizenkétszer hatszázezer forint nem húzza ki az országot a bajból. Minket viszont igen. Nem panaszként mondom, puszta tény: pályafutásunk jó részét a Kádár-rendszerben töltöttük, és ez a szokottnál is jobban kikezdte a színész egészségét. Nem a diktatúra nyomására gondolok, hanem arra: még a némiképpen privilegizált helyzetben lévő művészek is éhbérért hajtottak olykor napi tizennyolc-húsz órát. Színház, rádió, tévé, szinkron, forgatások. Ma már talán kibeszélhetem: Törőcsik Mari háromezer forintos csúcs gázsit kapott a Körhinta után, amikor a legolcsóbb autó 50-60 ezer forintba került. Közbevetőleg: tény, ha egy ismertebb színésznek mégis összejött ennyi, akkor volt rá esélye, hogy kicsit előbb jut hozzá a kocsihoz, mint az akkoriban szokásos két-három év. Ám utána lehet nézni, hogy sok évtized pályán töltött év, eljátszott főszerepek sora után mekkora vagyonnal rendelkezik egy korombeli színész. Aki megteszi, nem azok nagyságán fog ámulni. Az pedig orvosi szempontból lehetne érdekes, hogy mennyire pusztított le fizikailag, milyen fokban viselte meg az idegrendszert a folyamatos színpadi jelenlét. Tudom, más hivatások művelői is komoly, embert próbáló hatásoknak van kitéve. De mégis hallgatólagos társadalmi közmegegyezés következményeként született a döntés: akit a színészek kiválasztanak maguk közül, az élete vége felé lehetőséget kaphat az átlagosnál biztonságosabb létezésre. Ép ésszel az sem zavarhat senkit, hogy magunk választjuk maguk az újabb társat a távozók helyébe.

- A közönség részéről sosem érzett irigységet a díj miatt?

– A szeretetet tapasztalom. Az emberek nem hülyék: ők is pontosan tudják, kik azok, akik érdemtelenül jutottak komoly vagyonokhoz a rendszerváltás után. Számon tartják, hogy kik azok, akik kizárólag kapcsolatrendszerüknek, helyzetfelismerő képességüknek köszönhetően vannak még ma is meghatározó gazdasági és egyéb pozícióban. Ők azok, akiket ha nem is irigyelnek, de talán nem is annyira szeretnek. A Nemzet Színészeinek címe, és az azzal járó járadék csak azokat zavarhatja irritálhatja, akiknek minimális fogalmuk sincs a kultúra lényegéről. Vagy a művészet szerepéről egy nemzet identitásában, tradícióiban. Tudom, most nem egy elkötelezetten kultúra barát kormányzat vezeti az országot, ám ők sem követnének el egy olyan baklövést, mint a Nemzet Színésze cím eltörlését.

– Mi a helyzet a késedelmes kifizetéssel?

– Színészek vagyunk, érzékeny – és mint említettem sokat próbált – idegrendszerrel. A cím körüli hisztériákra az is okot adhat, hogy tavaly – adminisztratív okokból – valóban volt év elején egy három hónapos csúszás a kifizetésben. Az utalások intézése egyik illetékes helyről átkerült egy másik illetékes helyére, idén meg talán visszakerült oda, ahol eredetileg volt. Akadt közöttünk, aki túlreagálta a dolgot. Idén az első összeg január végére érkezett meg, a februári pedig már elsején a számlánkon volt. Nem lesz semmi baj a díjjal. Másfelől persze ma már bármi megtörténhet. Akkor viszont – egy nem várt fordulat esetén – nekirontok a Parlamentnek. Nem a pénzemért, hanem az elveimért, a becsületünkért.