Bródy János egyetért Szörényi Leventével

Alföldi Róbert megrendezheti az István a királyt, amit a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok után a Papp László Sportarénában is láthat a közönség.
 
 

Bródy János egyetért Szörényi Leventével

Alföldi Róbert megrendezheti az István a királyt, amit a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok után a Papp László Sportarénában is láthat a közönség.
 
 
 
 
 

Bródy János egyetért Szörényi Leventével

Alföldi Róbert megrendezheti az István a királyt, amit a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok után a Papp László Sportarénában is láthat a közönség.

Látványos és mozgalmas István, a királyt álmodott színpadra Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház regnáló igazgatója. A díszlet (Menczel Róbert) és a jelmez (Nagy Fruzsina) sem lesz historizáló, a szereplők kortárs öltözékben lépnek a nézők elé, mintha csak a Váci utcán sétálnának. Az előadás különleges abból a szempontból is, hogy a zenét - Kesselyák Gergely vezetésével - a MÁV Szimfonikusok élőben játssza majd: ilyenre még soha nem volt példa. A zenekar ráadásul a pódiumon foglal helyet, így velük együtt 300-350 fő is szerepelhet majd egyszerre a színpadon.

A szereposztásban jó néhány színészt köszönthetünk a Nemzeti Színház művészeti közül: Istvánt Feke Pál, Koppányt Stohl András, Saroltot Udvaros Dorottya, Gizellát Radnay Csilla, Rékát Tompos Kátya, a Krónikást Blaskó Péter, a Táltost Novák Péter, Asztrikot László Zsolt alakítja, de szerepel még Bánfalvi Eszter, Znamenák István és Makranczi Zalán is. Az előadásban különleges szerepelt kap két „legenda", Varga Miklós és Nagy Feró, de hogy miképpen látjuk őket viszont, azt Alföldi Róbert nem akarta elárulni.

Rosta Mária, az előadás producere elmondta: a rendezés grandiózusságát és színvonalát is jelzi, hogy a négy előadás (három Szegeden és egy Budapesten) 260 millió forintba kerül. Az előadásból DVD készül, ami karácsonyra már a boltokba kerül.

Szintén Alföldi Róbert állítja színpadra a Szörényi-Bródy szerzőpáros másik színpadi művét, a Kőműves Kelemen című rockballadát, amit a budapesti RaM Colosseumban mutatnak be június 14-én. Júniusban öt előadást tartanak, ősztől pedig repertoáron lesz. Ennek címszerepét Stohl András játssza, a Vándor Blaskó Péter, Anna Radnay Csilla lesz.

Alföldi Róbert szerint igazán mai, de nem erőltetetten aktualizáló produkciók születnek. A Kőműves Kelemenben az „építünk, építünk, leomlik", az István, a királyban pedig a „magyarok és a magyarok halomra ölik egymást" motívuma ad okot az áthallásokra. A két mű alapproblémája könnyen megfeleltethető a mai kornak, így nem kell aktualizálni ahhoz, hogy elgondolkoztassa a nézőt, és azt a fajta élményt közvetítse, mint az ősbemutatók: az egymás felé fordulást, az egyfelé tartást. Alföldi Róbert hangsúlyozta, hogy szabad kezet kapott az alkotótársak kiválasztásában.

Bródy János a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Szörényi Leventével az utóbbi időben inkább egyetértenek: ha mindenben talán nem is, de a legtöbb témában igen. Abban mindenképpen, hogy ezeket a darabokat Alföldi Róbert rendezésében viszik színre, ezekkel az alkotókkal, s a darabok bemutatásával kapcsolatos elképzelések mindkettőjük számára rokonszenvesek és izgalmasnak ígérkeznek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.