Működött a kétharmad: elfogadták a választási törvényt

A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt.
 
 

Működött a kétharmad: elfogadták a választási törvényt

A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt.
 
 
 
 
 

Működött a kétharmad: elfogadták a választási törvényt

A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt.

A törvény több pontját - Áder János államfő beadványa nyomán - januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság.

A kormánypárti szavazatokkal módosított jogszabály alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők előzetes feliratkozás nélkül vehetnek részt a választásokon, míg a külföldön élő magyar állampolgárok levélben, az internetes ügyfélkapun vagy a választások hivatalos weboldalán kérhetik felvételüket a névjegyzékbe augusztus 1-jétől. Regisztrálniuk kell azoknak is, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni.

Megszűnik a kampánycsend és a közvélemény-kutatási adatok közzétételének tilalma a voksolás napján, illetve az azt megelőző napokban.

A fideszes Gulyás Gergely felidézte, hogy az AB az új választási eljárási törvény hét szakaszát minősítette alkotmányellenesnek. Ezek között a leghangsúlyosabb a belföldi magyar állampolgárok regisztrációja volt, amelynek bevezetésétől ennek nyomán eltekintett a Fidesz – emlékeztetett a kormánypárt szakpolitikusa.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak a választási regisztráció lehetősége augusztus 1-jével nyílik meg – ismertette, és kérdésre hozzátette azt is: az eljárási törvény tekintettel volt arra, hogy sokan vállalnak munkát külföldi országokban, így nekik (akik rendelkeznek ideiglenes tartózkodási hellyel az adott országban) lehetőségük lesz levélben szavazni. Ezt egy tájékoztató kampánynak kell megelőznie – fűzte hozzá.

- A javaslat nem tartalmazza a szintén alkotmányellenesnek nyilvánított hirdetési tilalmat internetes szolgáltatók honlapján, képújságban, teletexten és mozikban. Változás továbbá, hogy közvélemény-kutatásokat bármeddig, akár még a választás napján is nyilvánosságra lehet hozni – sorolta Gulyás Gergely.

Jelezte ugyanakkor: a negyedik alkotmánymódosítás megteremtette azt a lehetőséget, hogy továbbra is egyenlő feltételek mellett, közszolgálati médiumokban lehessen hirdetéseket közzétenni. Ha emiatt az Európai Unió bármilyen eljárást is kezdeményezne, nem teheti meg, hogy Franciaországgal szemben ne tegye meg ugyanezt, ahol szigorúbb formában és hosszabb ideje létezik ez a tilalom – jegyezte meg a képviselő.

A választási eljárási törvény hétfői megszavazásával végleg elvész annak a lehetősége, hogy a 2014-es választás fair és tisztesség legyen - mondta a Hír24.hu híre szerint délután a Vértanúk terén Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott: amit a kormány művel, nyílt meghazudtolása azoknak az eszméknek, amelyekért Nagy Imre miniszterelnök az életét adta. Beszéde alatt a párt aktivistái fekete lepellel burkolták be a mártír miniszterelnök szobrát. Gyurcsány szerint „tényként kell tekintenünk, hogy nem lesznek szabad és tisztességes választások jövőre Magyarországon".

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.