Az első győzelem a rájátszásban

Szünet után ellenállhatatlan volt a veszprémi futsalcsapat.
 
 

Az első győzelem a rájátszásban

Szünet után ellenállhatatlan volt a veszprémi futsalcsapat.
 
 
 
 
 

Az első győzelem a rájátszásban

Szünet után ellenállhatatlan volt a veszprémi futsalcsapat.

A futsal NB I. alsóházi rájátszásának a negyedik fordulójában a kiesés elleni harcban nagy rivális csömörieket fogadta a bajnokságnak ebben a szakaszában még pont nélkül álló veszprémi gárda.

Az első húsz percben mindkét együttes biztonsági játékra törekedett. Emiatt kevés volt az esemény, a kapuk alig kerültek veszélybe. Az egyik oldalon egy kihagyott nagy hazai helyzet, a másikon egy érvénytelenített gól okozott némi izgalmat.

Fordulás után nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém. Bényi rögtön a kezdés után szabadrúgásból szerzett vezetést a hazaiaknak, majd öt perccel később kontra végén Tar már kettőre növelte a vezetés arányát, 2:0. A 33. percben hatodik (vendég) szabálytalanság miatt az FCV jutott büntetöhöz, amit a kapus Varga védhetetlenül bombázott a hálóba, 3:0. A csömöriek edzője lehozta kapusát a szépítés érdekében, de egy elcsípett átadásból Pálfi már a negyedik veszprémi gólt is megszerezte, 4:0. A lefújás előtti pillanatokban a Rubeola együttese ugyan elérte a szépítő találatot, de ez már nem változtatott a három pont sorsán.

Jegyzőkönyv. 1. FCV – Rubeola FC Csömör 4:1 (0:0). Veszprém, 300 néző. V.: Csirke (Czinder, Ábrahám). FCV: Varga T. – Bényi, Farkas, Leitold, Molnár I.. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Tar, Hazuga, Vas, Marosvölgyi, Bakay. Edző: Németh Gábor és Tóth Gábor. Csömör: Lakos – Kilik, Horváth B., Zoufal, Varga Cs. Csere: Smeló, Tősér, Hosszú, Dénes. Edző: Simon Péter. Gólszerzők: Bényi (21.), Tar (28.), Varga T. (33.), Pálfi (37.), ill. Tősér (40.).

A másik mérkőzésen: DEAC - Üllő 7:6. Az állás a negyedik forduló után: 1. Üllő 25, 2. MAFC 23, 3. Veszprém 21, 4. Csömör 19, 5. DEAC 17 ponttal.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.