A döntő párosmérkőzés kapujában

A Tatabánya elleni visszavágó már csupán egy kötelező formaság.
 
 

A döntő párosmérkőzés kapujában

A Tatabánya elleni visszavágó már csupán egy kötelező formaság.
 
 
 
 
 

A döntő párosmérkőzés kapujában

A Tatabánya elleni visszavágó már csupán egy kötelező formaság.

A férfi kézilabda NB I. rájátszásának döntőbejutásért zajló párosmérkőzésének első találkozóján a Tatabánya gárdája látogatott az Arénába.

A tét ugyan nagy volt, de az ellenfél nem. Ezért aztán megnyugtató volt látni, hogy a különösebben tét nélküli összecsapásra is szép számmal látogattak el a klub hívei. Lele Ambrús (hetes)góllal nyitott, de az iráni Jamali azonnal egyenlített. Ezt követően átvette a vezetést a bajnokcsapat, amelyet csupán eleinte (4. perc: 4:3, 22. perc 10:9) tudott követni a vendég együttes. A félidő hajrájában aztán fokozatosan nőtt a különbség, s pihenőre már öt gól (17:12) előny birtokában vonult a bakonyi gárda.

Fordulás után egyre jobban kiütközött a két csapat játékosanyaga és felkészültsége között különbség. A 45. percben Iváncsik Gergó révén már tíz volt közte, 26:16. Még az sem akadályozta (hosszabb kispadjuk lévén) a veszprémieket, hogy az "ászuk", Nagy László egy ütközésnél megütötte a már korábban is sérült térdét. (Ezért Ortega edző le is vette őt a pályáról.) Ennek ellenére a hajrában már csak a különbség aránya volt kérdéses. A szerdai visszavágó már csak egy formális csatározás színhelye lesz Tatabányán, s ezután a VKC - két győztes meccsig tart ez a párosmérkőzés - várhatja a döntőt.

Jegyzőkönyv. Elődöntő, első mérkőzés: MKB VKC – Tatabánya KC 35:22 (17:12). Veszprém, 1500 néző. V.: Kékes Cs., Kékes P. VKC: Fazekas – Rodriguez 3, Laluska 2, Schuch, Oneto 4, Jamali 4, Iváncsik G. 3. Csere: Borbély (kapus), Iváncsik T. 8 (5), Ugalde, Császár 7, Terzic 3, Nagy L. 1, Pesic. Edző: Carlos Ortega. Tatabánya: Kiss O. – Harsányi, Lele 8 (5), Kiss Á. 3, Pordán 5, Bodó 3, Törő. Csere: Szente (kapus), Rossoni, Dénes, Juhász, Nagy Sz., Iváncsik Á. 1, Schneider 1, Pásztor Á. 1. Edző: Debre Viktor.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.