Majthényiek odaértek a második helyre

A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.
 
 

Majthényiek odaértek a második helyre

A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.
 
 
 
 
 

Majthényiek odaértek a második helyre

A második helyen végzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokságon.

1996 és 2005 után harmadik alkalommal rendezték meg Balatonföldváron ennek a hajóosztálynak a világbajnokságát. A házigazda Spartacus SE kettőse saját közönsége előtt még egyszer sem jutott el az első helyig, mindháromszor ezüstérmet nyert. A vb-címet a Sport24.hu híre szerint ezúttal az Enno Kramer, Ard Geelkerken holland kettős szerezte meg, amely a nyolcadik részversenyt - délelőtt, délnyugati szélben - megnyerte, majd a kilencedikben csak ötödik lett, de ezt az eredményét kiejthette.

Harmadikként a dán Bojsen-Möller testvérpár, Jörgen és Jacob végzett azzal együtt, hogy az utolsó futamból korai rajt miatt kizárták.

A szervezők beszámolója szerint hosszas, zivatarokkal tarkított várakozás után sikerült csak késő délután az utolsó részversenyt megrendezni. A fokozódó izgalmak miatt az ötödik rajt jött össze és közben korai startolás miatt 18 hajót kellett a zsűrinek kizárnia. A kilencedik futamot végül kiváló teljesítménnyel a Kardos Antal, Polgár Csaba páros nyerte, amely a Sport24.hu tudósítása szerint összesítésben a hetedik helyen végzett.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.