Alföldinek egyetlen ponton sem kellett vitáznia

Csaknem tíz évvel ezelőtt már felkérték egyszer Alföldi Róbertet, hogy rendezze meg az István, a király című rockoperát.
 
A Nemzeti Színház leköszönő igazgatója akkor nemet mondott, most viszont szívesen vállalta a 30. jubileumi előadás színpadra állítását.

- Nagyon sok munkám volt abban az időben, pedig különösen fontosnak tartom a művet és azt is, hogy a szerzők engem választottak – mondta a Vasárnapi Blikknek Alföldi Róbert, aki állítja: egyetlen ponton sem kellett vitáznia Szörényi Leventével és Bródy Jánossal az idei, jubileumi előadás koncepcióján.

– Felnőtt és bátor művészi hozzáállás a részükről, hogy vállalják azt a kockázatot, hogy kortárs színházként értelmezzük az elmúlt 30 év legsikeresebb magyar darabját, amelynek dalait mindenki népdalként, kívülről fújja – mondta a 168 Óra Online cikke szerint Alföldi. – Ez azt jelenti, hogy bennük ma ugyanúgy megvan az a művészi kíváncsiság, mint 30 éve. Én meg miért ne vállalnám? Egy ilyen darabot? Nagyon izgalmas, hogyan tud ma ez a történet működni. Ha belegondolunk, milyen konfliktusról szól, rájövünk, túl sok mindent nem kell aktualizálni benne ahhoz, hogy arról is szóljon, ami körülöttünk történik. István és Koppány sem akart mást, csak egy normális, élhető országot.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.