A második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most.

Korózs Lajos (MSZP) szerint az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek.
 
A szocialista politikus budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek.

A Tárki adataira hivatkozva közölte, a lakosság 46 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az Európai Unióban alkalmazott mutatók szerint, 17 százalék pedig olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 66 ezer forintot.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy 2009 óta a legalsó és a legfelső jövedelmi tized közötti különbség 7,2-szeresről 9-szeresre nőtt, és míg az alsó tíz százalékhoz tartozók átlagjövedelme 2007-ben 24 205 forint volt, tavaly már csak 21 820.

Korózs Lajos szerint ennek oka, hogy az Orbán-kormány több, a jóléti kiadásokat korlátozó intézkedést hozott: harmadára csökkentette a munkanélkülieknek járó támogatás időtartamát, szociális támogatásokat vont meg, illetve befagyasztotta azok összegét.

Hozzátette: a Fidesz jövedelem- és szociálpolitikája azért is téves, mert egy olyan társadalomban, amelyben nő a szegények száma, a néhány százezer gazdag sem fogja jól érezni magát.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.